Álmaink színes subái

A '70-es évek elején a kolléganőmmel osztoztunk egy szolgálati lakáson, ahol fürdőszoba már volt ugyan, de a vizet még nem vezették be. A kútra jártunk érte, palackos gáztűzhelyen fazékban melegítettük, lavórban mostunk. A szüleim egy kis faluban éltek, ők még a '90-es években is sparheltet használtak. Nemcsak a tévé, hanem a tárcsás mosógép és a centrifuga is bekerült a tisztaszobába, csipketerítővel a tetején. 1986-ban tudtam saját lakást venni. Akkor modern otthonnak számított, a bútorokat a legújabb divat szerint válogattam. Azóta sem tudtam kicserélni semmit, s ez már így is marad. A lakásom az életem munkája. Mosogatógépről csak álmodom, miközben amerikai rokonaim már a '60-as évek elején használták – a ma már nyugdíjas tanárnő beszámolója sokakban idézhet hasonló emlékeket.

– Magyarországon mindig a lakás volt a legfontosabb beruházás, az '50-es évektől a vagyongyűjtés egyetlen legális formája lett. Egy la¬kó- és legfeljebb egy üdülőingatlan családonként – mondta a törvény. Ismertem olyan házaspárt, akik azért váltak el papíron a '80-as évek közepén, hogy két lakást szerezhessenek – meséli Valuch Tibor szociológus, aki nemcsak a lakáskörülmények változását vizsgálja, hanem azt is, hogy a színes subák miként váltották fel a falon függő szentképeket.

Az ötéves tervek keretében 1960 után lakásépítési láz vette kezdetét. Az iparosodás következtében emberek tömegei áramoltak a falvakból a városokba, s míg a szerencsések saját otthonhoz jutottak, másoknak maradt a munkásszállás, az ágy- vagy az albérlet. 1960 és '80 között 785 ezer lakás épült Magyarországon. A városokban a lakások kétharmada állami pénzből készült, a községekben kevesebb, mint egytizedük. Korábban óriási különbség mutatkozott a városi és a falusi házak komfortfokozata között, ami a '80-as évek elejére nagyjából kiegyenlítődött. Megjelent az a falusi vállalkozói réteg, amelyik az anyagi gyarapodását legtöbbször a külsőségek hangsúlyozásával mutatta meg. Felépültek a túldíszített udvarházak, a többemeletes családi „kulipintyók”. Sajátos tárgykultusz vette kezdetét: vázák, díszedények, horgolt csipketerítők uralták a lakásbelsőt. A Ludas Matyit, meztelen női alakot, kutyát-macskát ábrázoló porcelánnippek mellett a szekrények tetején megjelentek a jó esetben teli, de inkább az üres márkás italosüvegek. A fiatal házasok már nem a robusztus paraszti, hanem gyári bútorokkal rendezték be otthonaikat.

– Az 1960-as évek közepétől a '80-as évek végéig tartott az aranykor. Ebbe belejátszott a feketegazdaság is, hiszen a főmunkaidőben szerzett jövedelemből nehezen lehetett volna így gyarapodni. De csaknem 25 éve azt érezhetjük, hogy szinte megállt az idő. Erősen szétnyílt a jövedelmi olló, a lakásbelső szépítgetése helyett a túlélésre összpontosítanak az emberek – különösen vidéken, a hátrányos helyzetű térségekben és kistelepüléseken. A statisztikákban kiváló a lakások komfortfokozata, csupán azt felejtik el odabiggyeszteni, hogy sok helyen már csak egyetlen helyiséget fűtenek, a villanyt pedig nem keveseknél legalább egyszer kikapcsolták – elemez Valuch Tibor.

A rendszerváltást követően a lakásépítés üteme megtorpant, 2005-től pedig folyamatosan csökken. 2011-ben 40 százalékkal kevesebb lakás épült, mint 2010-ben. A két világháború közötti gazdasági válság éveiben sem épült ilyen kevés lakás az országban.

Kölcsönmunka visszajár

Aki építkezésre adta a fejét, egyszerre lett megrendelő, kivitelező, anyagbeszerző és segédmunkás. Az emberek többsége nem kért a lakásépítési hitelekből, inkább a családi tőkét, a saját, valamint a baráti munkaerőt és munkaidőt mozgósította. A kalákában végzett építkezés az anyagi ráfordításokat mérsékelte ugyan, de a szabadidőt évekre lekötötte, hiszen a kölcsönkapott munkát illendő volt „grammra” visszaadni.

Szenvedő lakáspiac

Napjainkban a felére csökkent a lakásvásárlások száma, az ingatlanok alig két százaléka cserél gazdát. Míg 2009 előtt évente 160-180 ezer otthon kelt el, ma ez a szám a felére csökkent. A szűkösebb anyagi lehetőségek átformálják az igényeket. – Indokolatlanul nagy házat nem akarnak sem venni, sem fenntartani. Emellett a hitelfelvételek terén is óvatosabbak, pedig újra megjelentek az állami kamattámogatású hitelek – mondja Dery Attila, az Otthon Centrum ingatlancég elemzője. – Az új építésű ingatlanok száma jelentősen visszaesett. Míg hat évvel ezelőtt a lakások tíz százaléka épült újonnan, ma ez az arány alig éri el a három százalékot. Szakértők szerint évente 40 ezer új otthonnak kellene épülnie ahhoz, hogy az elavult és magas költségekkel üzemeltethető épületek lecserélődjenek. Ehhez képest most évente 6-7 ezernél tartunk.

A fővárosban 63, vidéken 75-85 négyzetméter az átlagos alapterület. A korábbihoz képest már nem olyan vonzó Budapest és a nagyvárosok agglomerációja, mivel az utazási költségek jelentősen megdrágultak. Az energiatakarékosság fontos szempont lett, egyre többen keresik az olyan ingatlanokat, ahol vegyes tüzelésű kazánnal lehet fűteni.

Átlagosan 20 százalékkal csökkent az ingatlanok ára. Gazdasági növekedés nélkül nem számíthatunk nagyobb keresletre, így az árak sem ugranak meg belátható időn belül. Lassú emelkedés várható, de a társadalom szerkezetének átalakulása is hat a lakáspiacra. Egyre több ugyanis az egy-két személyes háztartás, ami igencsak átformálja a jövő ingatlanpiacát.