Rontásűző praktikák

Eleink a koponyát meglékelve próbálták elmulasztani a kínzó fejfájást – erre utal az agyafúrt szó –, évszázadokon át nagy erőt tulajdonítottak a porrá tört koponyadarabkáknak. Használták az izzasztókunyhót, ami távoli rokona a mai szaunának. Ágakra építették a vélhetően gyapjúval, nemezzel bevont kunyhót, a közepébe izzó köveket tettek, ezekre vizet löttyintettek és gyümölcsöket, növényeket szórtak. A forró gőzben verejtékeztek és méregtelenítettek, a víz, a tűz és a föld energiáival feltöltekeztek. A betegekkel izzasztó hatású italokat itattak, a mézet és a tejet gyógyszerként használták, és alkalmazták az iszappakolást is. A táltosok az ősi hiedelem szerint gyógyító tudásukat a földöntúli világból kapták, s révült állapotban alkalmazták. A test és a lélek egyensúlyának helyreállítására törekedtek, és imával, énekkel, dobszóval erősítették a jótékony hatást.

A középkorban az érvágáshoz „készüléket” szerkesztettek, a beavatkozásra a legmegfelelőbb időpontként az áprilist ajánlották. A boszorkányperek máglyára küldött áldozatainak többsége vélhetően csupán annyit tett, hogy bízott a természet gyógyerejében, élt a nemzedékről nemzedékre öröklődő ismeretekkel. Titkos orvoslásuk jobbára abból állt, hogy gyógyfüvek főzetét itatták, és kenegették, borogatták a fájós vagy dagadt tagokat. Némi mágiát azért belekevertek a kezelésbe: a hiedelmek szerint elég volt, ha a betegnek csak valamelyik ruhadarabját küldik el a látóhoz, az úgy is megszabadíthatja őt a kórtól. A daganatokat, tályogokat sokszor rontásnak vélték. Igyekeztek hát a házhoz „csalogatni”, aki a rontást előidézte, hogy levegye azt: a füstre akasztották a lakatot, máskor a kéménybe lógatták a gazda csizmáját, s ettől várták, hogy a rosszakaró bekopogjon, s jóvátegye a vétkét. Fájdalom vagy a szoptatás nehézségei ellen a tűzhelyen lévő kővel kellett köröket rajzolni: a sajgó testrész melengetése önmagában is segíthetett, a tökéletes alakzattól, a körtől pedig azt várták, hogy helyreállítsa az egészséget. A népi gyógymód a gyermektelen asszonyoknak azt javasolta: egyenek ragadozóhalat, melynek gyomrában kis halat találtak. A falusi gyógykovácsok, akik főleg a lóápolásban jeleskedtek, az emberek bajaira is találtak gyógyírt, s őket perbe se fogták érte.

Hajdan pontosan előírták, hogy egyes füveket mely napon és napszakban kell begyűjteni – a veronikafüvet például napfelkeltekor, harmaton illett szedni –, s úgy hitték, fokozza a gyógynövények hatását, ha azokat mezítelen leányok gyűjtögették…