Szerelemvirág

Így vált a későbbiekben a mirtuszvirág a menyasszonyi koszorúk, kitűzők díszévé szerte a világon. Az illata alapján pedig – ami egész egyszerűen mennyei – az arabok egyenesen az Édenkertből származtatják.

Népes család a mirtuszoké, száznál is több fajjal, melyek többsége a szubtrópuson honos. Közéjük tartozik a közönséges mirtusz (Myrtus communis) is, e hazájában 5-7 méterre növő, dúsan elágazó, sűrű lombozatú örökzöld cserje vagy fa. Nemcsak a kinyílt virág, már a gömbölyű fehér bimbó is feltűnő dísze a növénynek. Virágai tavasztól nyár elejéig nyílnak, helyüket pedig a gömbölyű, borsónyi mé­retű, kékeslila bogyók veszik át, melyek csúcsán kis korona ül. ­Bogyótermései a virágzás után is még sokáig látványossá teszik a ­mirtuszt.

Illóolaja, amit a növény fiatal hajtásaiból és virágaiból nyernek, egykor elmaradhatatlan alkotórésze volt a szerelmi bájitaloknak és illatszereknek. (Az illatszeripar ma is használja.) De már az ókortól kezdve gyógyszerként is éltek vele: elsősorban gyomorerősítőként, illetve vérzéscsillapítóként szolgált. Olaja napjainkban az aromaterápia kedvelt szere, a légúti betegségeket kezelik vele.

A mirtuszt dézsában szobai díszként is tarthatjuk, ahol legföljebb egy méterre nő. (A faiskolák a 40 centi magas, konténeres példányait forgalmazzák.) Télen a legmegfelelőbb számára a 15 fokos vagy annál hidegebb, világos helyiség. Ekkor elegendő havonta egy-két alkalommal – lehetőleg esővízzel vagy lágyított csapvízzel – öntözni. Növekedési időszaka májustól szeptemberig tart, ekkor rendszeresen tápoldatozzuk is. A fiatal növényt évente – áprilisban – célszerű átültetni nagyobb cserépbe. Talajként az általános földkeveréket használjuk, amiben tápanyagforrásként érett marhatrágyát keverjünk el.