Dávid, aki kiszabadult Szilvi testének börtönéből

Elveszítem a lányomat! – sír az édesanya. – Sose voltam a lányod – válaszolja Kovács Dávid Balázs, akit ekkor még Szilviának hívnak, ám hamarosan nőből férfivá operálnak. Neki is van gyermeke, Vivien. – Kit fog ez a szerencsétlen eltemetni, az anyját vagy az apját? – kérdezi egy felháborodott kommentátor. Mire a kislány csak annyit üzen: – Azt, akit a világon a legjobban szeretek...

Három év telt el. Temetésről szerencsére szó sincs. An nál inkább egy különös újjászületésről. Ülünk a székesfehérvári lakás nappalijában. Szemben velem Kovács Dávid Balázs, bennem kérdések tömkelege, melyek csak szaporodnak, mikor belép az ajtón egy bomba nő, Ibolya. Plázacica – mondja róla Dávid büszkén, majd megcsókolja. S hogy miért nem vállalja Ibolya a teljes nevét? Mert nem szeretné, ha az emberek azon csámcsognának, hogy az ő Dávidja – akivel immár tíz éve együtt él – valaha Buzásné Kovács Szilvia volt…

A sok kérdés mellett csak egyvalami nem az: hogy akinek a történetét hallgatom, férfi. Ezt sugározza mimikája, gesztusa, habitusa, vagyis az egész lénye. Gyorsan peregnek szavai, s nyomukban feltárul életének gyötrelmes története. Óvodás gyereket látok magam előtt. Egy kislányt, legalábbis testben. Kétségbe van esve. Nem érti, neki miért nincs olyan, mint a fiúknak. Hiszen közéjük tartozik! Kérdőre vonja a családot,de kinevetik. Megszégyenítik. Majd rád varrjuk a kutyáét – ismételgetik. Többször nem mondja. Tűr.

Ciklámenszínű pulóvert kap ajándékba, abban küldik le a térre játszani. Sírva indul el, majd beül a gázóraszekrénybe, és ki sem mozdul négy órán keresztül – szégyelli a lányos öltözetet. Felnő. A haját rövidre vágja, melleit leszorítja. Motorozik, szereli a gépeket, üzletel. Szilvinek nevezik a családon kívül is, de fiúként kezelik. Aztán szerelmes lesz.

Egy heteroszexuális nőbe, aki viszontszereti. Ám a szerelme családja nem fogadja be, szakítanak. Meg akar halni, de nem sikerül. Alkohol. Újabb öngyilkossági kísérlet. Még több alkohol. Pszichológusnál köt ki. Ott állapítják meg, hogy transzszexuális. „Szar alak vagyok, nem sikerül semmi, még meghalni sem tudok.

Akkor legyen úgy, ahogy akarjátok” – ezzel a gondolattal adja meg magát édesanyja akaratának. Megnöveszti a haját, és bár utálja, szoknyát húz. Ekkor jön Krisztián, megtetszik neki a vagány nő és feleségül veszi. Aztán hamarosan érkezik a kislány, Vivien is. De Szilvinek pokol az élete. Továbbra is iszik, állandóan kimarad. A férje félrelép. Elválnak. Közben beleszeret Ibolyába, aki akkor még szintén férjnél van. Aztán elválik ő is, s összekötik az életüket.

– Nekem nem volt kérdés, hogy Szilvi férfi. Mivel csábított el? A figyelmességével – mondja Ibolya.

Hát a szex hogy működik ilyen esetben? – vetődik fel bennem. Erre is kapok választ, mert itt nincs tabu: egyoldalú.

– Soha nem hagytam se Ibolyának, sem az előző barátnőmnek, hogy hozzám érjenek, előttük is szégyelltem magam, gyűlöltem a testem – mondja Dávid. Majd hangsúlyozza: – Ez különbözteti meg a transzszexuálisokat a leszbikusoktól.

Olyan undorral beszél egykori önmagáról, amiből csak akkor érezhetünk át valamit, ha elképzeljük magunkat az ellenkező neműek testrészeivel. Sikerült? Dávid hosszú évtizedeken keresztül ennek az undornak a sokszorosát élte meg. Ráadásul a kirekesztést és a megbélyegzést is. S ami számára a legfájdalmasabb volt: ugyanezt tették a lányával is.

A fordulat akkor következett be, mikor a tévéből hallott a pécsi nemi átalakító műtétről. Addig azt hitte, egyedül van a problémájával, ilyen műtéteket legfeljebb külföldön végeznek.

Bármit megtett volna az operációért, ha kell, elzálogosítja a lakását is. Ám az anyagiak mellett sokkal fontosabb szempontot is figyelembe kellett venni. Így legelőszöra kislányát kérdezte: alávetheti-e magát a műtétnek? Fájdalmas beszélgetés volt. Vivient évek óta csúfolták az iskolában, hogy az anyja leszbikus. Éjszakákat sírt a gyerek, hiába mondta neki Szilvi, hogy itt egész másról van szó. Végül Vivien kimondta a végszót: műttesd meg magad, ha neked úgy lesz jó.

És úgy lett jó. Miután behegedtek a sebek, boldogan sütkérezett meztelen felsőtesttel. A strand zuhanyzójába is büszkén vonult be, az sem feszélyezte, hogy újdonsült nemi szervén ott tündökölnek a tappancsok, amiket azelőtt a hasára tetováltatott… A nevét egy darabig nem változtatta meg, nehogy a gyámügy elszakítsa a lányától. Mit bánta, hogy a bevásárlóközpontban buzásnés bankkártyával nem tudott fizetni. Aztán megszületett a névváltoztatásra is a megoldás: a hivatalos önkormányzati papír, miszerint Buzásné Kovács Szilvia ugyanaz, mint Kovács Dávid Balázs, Vivien édesanyja…

– Most nevetgélünk mindezen, s ha valaki rám néz, láthatja, hogy boldog pali vagyok. De harminc évig az életem pokol volt. Örök hálám a testem helyrealakítójának, dr. Tizedes Györgynek. Ő az én harmadik szülőm.

Dávid azóta, hogy testének börtönéből megszabadult, hálából részt vállal a helyi karitászban és internetes közösségi oldalán keresztül segíti a sorstársakat. És Vivien? Otthon anyának szólítja, de valójában két apja van. A múltkor, amikor Dávid épp egy sorstársa kérdésére válaszolt, azt kérte: – Anya, írd meg neki, azért hogy ha lehet, soha ne szüljön.