Évából kár volt bűnbakot csinálni

Egyetlen szemre való szemfestéket sem tarthat otthon az erkölcsös nő – szögezték le hajdan a bölcs rabbik, így próbálván elejét venni a kacérkodásnak. Azért volt értelme egyetlen szemet kifesteni, mert a másikat fátyollal illett takarni – idézi a múltat Pamella Norris, aki könyvet írt Éva történetéről.

„Minden élők anyja” – így nevezték az első nőt, és sokáig őt tették felelőssé azért, hogy megszűntek a paradicsomi állapotok a világban. Éva alakja az ószövetségi Mózes első könyvében bukkan fel, miután az Úr belátja: „Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” Az „oldalborda” rövid és dicstelen bibliai szereplése szinte csak arra korlátozódik, hogy beleharap a tudás fáján érő tiltott gyümölcsbe. A középkorban többnyire a bűnbak szerepét osztották a csábító nőre, ostorozták, mert Ádám letért az erény és az engedelmesség útjáról. Alexandriai Kelemen a bűnbocsánatért szigorú önmegtartóztatást ajánlott a buzgó keresztényeknek: a házasok csak az „értelem fényénél”, szenvedélymentesen és kizárólag gyermeknemzés céljából érintkezhettek társukkal. Ez szigorúbb volt, mint a korai zsidó törvény, amely a férfiak számára is előírta a házastársi kötelességet. „Aki nem dolgozik, annak mindennap kötelező betartani, kétszer egy héten a munkásoknak, egyszer egy héten az öszvérhajcsároknak, egyszer harmincnaponta a tevehajcsároknak, és egyszer hathavonta a tengerészeknek” – rendelkeztek a rabbik a házaséletről.

„Fügefalevelet varrtak össze és azokból nadrágot készítettek” – ilyen prózai módon ábrázolta a bűnbeesés utáni édenkerti jelenetet a XVI. századi Genfi Biblia. A reformáció korában igyekeztek Éva meztelenségét mihamarabb megszüntetni, hogy az első emberpár megkezdhesse szorgos munkálkodását. A teológusok tudálékosan vitáztak arról, élt-e nemi életet Ádám és Éva az Édenkertben. A prűd egyházatyák arra voksoltak: bizonyára ártatlanul játszadoztak csupán, s miután kiűzettek, rögvest összeházasodtak. Csak azután hallgattak a szaporodásra és sokasodásra buzdító parancsra.

A művészeket mindig is megragadta a pikáns téma. Milton, az angol barokk költő Az elveszett paradicsom című művében Évát szemérmes leányként, derekáig omló, aranyszínű hajjal ábrázolta. Talán ezért is emlegette később Gárdonyi Géza a gyengébb nemet „hosszú hajú veszedelemként”? A néprajzi gyűjtésekben is felbukkant Éva anyánk alakja: egy székely népmesében például Ádám hol arra panaszkodik, hogy nem bírja tovább az oldalbordájával, hol meg arra, hogy halálra unja magát nélküle. Végül aztán maga az Úristen zárja le a nemek örökös harcát, ugyanis rárivall a férfira: „Tudd meg, ha vele nem tudsz élni, nélküle még úgy se tudsz! Úgy osszátok bé a dógot, hogy megegyezhessetek. Te tűrjél neki, s ő tűrjön neked! Nekem ne panaszkodjatok!” Tehát tartsa magában, aki úgy érzi: se vele nem jó, se nélküle…