Gyászolni is tudni kell

Miskolcon Simon Emőke természetgyógyászként, gyógymasszőrként húsz éve kezeli a testi-lelki bajokat. A találkozónkra kezében Boldizsár Ildikó Mesekalauz az úton lévőknek című könyvével érkezett: – A magyar népmesékben olvashatunk róla, hogy régen az emberek miként dolgozták fel a gyászt. Az „úton lévők” kitétel a sorsunkra utal, hiszen amint megszülettünk, máris ráléptünk a halálunkig tartó útra: annak minden stációjához fűződik egy mese, így az elmúláshoz is. S valamennyi nép meséiben fellelhetők ilyen motívumok.

Emőke az interneten olvasta a Napfogyatkozás Egyesület meghívását az ingyenes gyászfeldolgozó tanfolyamra. – Neves pszichiáterektől tanultunk arról, hogyan segíthetünk a haldoklónak, az elhunytak hozzátartozóinak, milyen fázisai vannak szeretteink elengedésének, a gyásznak. Tízen voltunk az ország sok tájáról, s kiderült, hogy szinte mindenkit ledorongoltak az ismerőseik, miért foglalkozik ilyen morbid témával. Egyik tündérien kedves, 92 éves csoporttársunk azért jött, hogy önmagát készítse fel. Ez még minket is meghökkentett, holott Rózsika néni ottléte is igazolta, mára mennyire megfakult a gyászkultúránk. Jószerivel arra sincs időnk, hogy kisírjuk magunkat, nemhogy megemésszük a veszteséget. Pedig a gyászfeldolgozás a „lélek méregtelenítése”. Ha elmarad, éppúgy okozhat testi bajokat, mint bármely lelki problémánk.

Emőke imád élni, de mint mindenki, retteg az esetleges veszteségtől. Korunkban bőséges a veszélyek tárháza, gondoljunk csak a balesetekre, a hirtelen ránk törő halálos kórra. Egy vetélés is veszteség, de az is, ha a párunk vagy a barátunk faképnél hagy minket. A „kapcsolati veszteségek” feldolgozása olykor még a halálénál is nehezebb. Nagy támasz lehet a hit.

– Anyukám nem készül a halálra, de a tanfolyamon tanult „Dosszié halálom esetére” részt ő is hasznosnak tartotta. A hátrahagyottakon könnyítünk azzal, ha összeírjuk, milyen temetést szeretnénk, legyen-e papi búcsúztató, hol tartjuk a dugipénzünket és a személyi iratainkat, mi a bankkártyánk PIN-kódja és így tovább. Ezeket még életében mindenkinek le kellene írnia, mert fontos információk a hátramaradóknak. A temetés után a gyászoló másnap visszamegy dolgozni, s meglehet, úgy véli, hogy ez egyfajta „bánatfelejtés”, pedig nem az. Ilyenkor a legjobb, ha leül és levelet fogalmaz a halottjának, melyben kiírja magából a fájdalmát, a veszteségét. Ez is része a lélek megtisztulásának. Gyermekünk meggyászolása a legsúlyosabb gyötrelem, aminek a feloldása társak, barátok, együttérző ismerősök, lélekgyógyász, pap segítsége nélkül szinte lehetetlen. S legyen bármilyen hosszú is az „elengedés”, siettetni sosem szabad.