Hiába az intés, hogy ne turkálj a szájában - Sancho harapott

A múlt héten – tavasz lévén – újszülött kiskutyámra, egy bizonyos Sancho Panzára emlékeztem. Most, ha megengedik, folytatnám közös kalandjaink sorát. Sancho egyéves lett, amikor a tenyésztője kezdett a nyakunkra járni, hogy vinnénk el kiállításra.

Mi azonban nem akarunk tenyésztőnek állni, arról nem is beszélve, hogy akár első lesz, akár utolsó, nekünk mindegy, ő akkor is a miénk és a legszebb és a legokosabb a világon. És ezen a tényen nincs olyan kennelbíró, aki változtatni tudna… De aztán beadtuk a derekunkat.

Dög meleg, várakozás és megest csak várakozás. Maga a kiállítás rémes, mindenfajta ember-állat felvonul itt, akit csak el lehet képzelni.

A legelképesztőbb egy fiatal házaspár volt, akik egyforma öltönyben, fejüket felszegve, orrukat a szélbe fordítva, a pórázt vízszintesen tartva álltak, futottak, ugrottak, s nyertek, természetesen, a díjat pedig vigyázzállásban vették át. Kutyáiknak kicsi és nagy, utazó- és pihenőketreceik voltak. S mintha azok is tudták volna, kik is ők, rá sem néztek a más ember kutyájára. Ha pedig az mégiscsak odament a ketrecükhöz, undorral félrehúzódtak.

Volt ott egy igen csinos fiatalember is, aki, mint kiderült, abból él, hogy felvezeti a kutyát a kiállításra. Ha ő vezet, mondták a bennfentesek, az már fél siker. Vagy tán egészen az. Ezen csak röhögtem, amíg mi nem következtünk.

Vegyük csak azt, hogy számomra valamilyen ismeretlen okból bal kézbe kell fogni a pórázt, és balra fordulva kell futni a kutyával, ami csak azért jó, mert ugyebár jobbkezesek vagyunk. De sebaj, így legalább nem jöttünk zavarba, hol én léptem rá, hol ő esett át rajtam… Miután ez megvolt, jöjjünk keresztbe, átlóba. Egy nagybajuszú svájci törpe volt a kennelbíró; egy idő után csak azért nem érdeklődtem a kedves édesanyja hogyléte felől, mert csak úgy záporoztak a sehr gutok. Ugye, mondtam: Sancho tényleg a legszebb volt, senki által nem vitathatóan…

Egészen addig nem is volt baj, amíg a kis svájci azt nem mondta, hogy akkor álljunk meg, mert Sancho fogát akarja megnézni. Én ugyan óvtam volna, és felajánlottam, hogy segítek, de a bajszos kihúzta magát, és elküldött. Majd ő. Én viszont tudtam, hogy Sancho nem szereti, ha idegen emberek bemutatkozás nélkül turkálnak a szájában, ugyanis ebben rendkívül szemérmes. A sehr gut próbálkozott egy darabig, de Sancho tartotta magát fogadalmához: ismeretlen alak kézmosás nélkül ne nyúlkáljon a szájába, mert az deguszta. Úgyhogy kicsit megharapta, mire ki lettünk rúgva; így aztán végül nem lettünk sehr gutok.

Vidáman indultunk hazafelé, s én megígértem Sanchónak, hogy ha nyerünk a lottón, veszek neki egy törpe svájci bajszost, s ha akarja, egész nap nézegetheti a fogait…