Zsenik, örökös zűrökkel: Newton, Mozart, Einstein, Marilyn Monroe, Bartók

Jól látható, hogy e furcsa állapot mellett is lehetséges kiemelkedő eredményeket elérni. A tudomány szerint az Asperger-szindróma a kiváló értelmi képességű embereket is meggátolhatja a jól működő társas kapcsolatok kialakításában.

A rendellenességet az osztrák gyermekorvos és pszichiáter, dr. Hans Asperger írta le először 1944-ben. Míg az autista gyerekeknél már hároméves kor körül látszik, hogy késik a beszédfejlődésük, kevéssé ügyesek a játékban, nem tudnak kapcsolatokat kialakítani, addig az Asperger-szindrómánál nem állnak elő e tünetek. Felkeltheti azonban a gyanút, ha a gyerek nem néz senkinek a szemébe, nem képes a kortársaival barátkozni, nem akarja örömét, sikerélményeit másokkal megosztani. Érdeklődési köre mereven egy-egy témára korlátozódik, kizárólag egyvalami foglalkoztatja, csak arra fókuszál. Saját szertartásaihoz mereven ragaszkodik, például hosszasan bámulja a ventilátort. Előfordulhatnak nála markáns és nehezen kezelhető dührohamok. Utálja a változásokat, azonnal észreveszi, ha a lakásban a megszokott helyéről arrább teszünk valamit. Bizonyos mozdulatokat rendszeresen és hosszan ismételget, ilyen lehet például a kéz vagy az ujjak repkedő mozgatása. Néha zavarba ejtően őszinte: ő az, aki társaságban megkérdezi, miért olyan nagy a hasa a bácsinak – csakhogy nem négy-, hanem hétévesen, amikor már tudnia kellene, hogy ezt nem illik. Ha az ilyen gyermeknek elmagyarázzuk a viselkedés elemi szabályait, igen gyakran mereven ragaszkodik hozzájuk: nem tűri a szabályszegést, s ha egyszer megtanult valamit, akkor annak úgy kell lennie. Néha kórosan bőbeszédű, s nemigen figyel mások mondanivalójára. Nehezen illeszkedik be a közösségbe, gyakran szokatlanul viselkedik. Ha az óvodában- iskolában sikerül kiszűrni, s a megfelelő vizsgálatok után megkapja a sajátos nevelési igényű gyermek minősítést, akkor törvény adta joga van fejlesztésre, akár külön tananyagra, tankönyvre is. Tanulmányait hol sikeresen, hol döcögősebben végzi, kudarcai később is inkább a kapcsolatteremtésben érhetők tetten.

Ha a családunkban élő gyermeknél az előbb felsoroltakat tapasztalnánk, mindenképpen forduljunk a nevelési tanácsadóhoz, ahol segítenek megérteni és elfogadni a viselkedését, támogatni az előrehaladását.