'Tudnom kell az igazságot.' - 'Nem, nem kell tudnia'

Kedves Ágnes!
Új munkahelyre, városunk legnagyobb cégéhez kerültem. Nagy protekció kellett hozzá, szerencsére édesanyám évekkel ezelőtt az igazgató mellett dolgozott. Egyébként már fiatal korától itt kapott állást, kifutó kislányként kezdte és titkárságvezetőként ment nyugdíjba. A többség kedvesen fogadott, azonban néhányan kicsit távolságtartóan méregettek. Ezt nem tudtam mire vélni, s amikor anyunak elmeséltem, csak nevetett: „Lehet, hogy egyeseknek a tyúkszemére léptem, ne törődj vele.”
Aztán eljött a hatalmas jubileumi buli. Megmondom őszintén, ilyet még nem láttam. Sokan beittak, egyesek egészen a részegségig.
Az egyik középkorú kolléganő, aki különben egészen addig barátságosan viselkedett velem, váratlanul becsmérelni kezdte az anyámat. Hogy egész életében érdeknő volt, bármelyik főnökkel lefeküdt, ha abból haszna származott, titkárnőként nagy hatalmat szerzett, mivel az igazgató szeretőjének állt. Ja, és hogy ezzel a hatalommal mindig visszaélt: ha valaki nem tetszett neki, rövid úton kivégezte. Mindenki gyűlölte és mindenki meghunyászkodott előtte. És csak mondta, mondta, én meg lebénultan hallgattam, se elmenni, se megszólalni nem tudtam. Csatlakozott hozzánk egy férfi is, ő még részegebben lényegében ugyanezt nyomta.
Már csupa könny volt a szemem, amikor egy idősebb férfi kolléga elhúzott onnan és vigasztalt: ne törődjek ezzel a sok hülyeséggel. De akkor már nyílt botránnyá nőtte ki magát a dolog. Körülnéztem: mindenki – ki együttérzéssel, ki kajánul – engem figyelt. Abban a pillanatban úgy éreztem, lehet mindebben valami igazság. Hazamentem, egész éjjel bőgtem, többször is elhatároztam, hogy megkérdem anyut. De azóta sem mertem megtenni. Visszagondoltam a gyerekkoromra. Anyu egyedül nevelt fel, rengeteget dolgozott, mindig erősnek éreztem, néha túl keménynek. Sosem akarnám megbántani, de úgy érzem, tudnom kell az igazságot.
Üdvözlettel: Edina

Kedves Edina!
Nem, nem kell tudnia. Az ilyen munkahelyi történeteknek ugyan általában van némi alapjuk, de mindenki hozzátesz valamennyit. Soha nem tudná kibogozni a teljes igazságot. De nincs is értelme. Lehet, hogy az élettel bátran küzdő édesanyja valóban elkövetett nem túl dicső dolgokat is, de nem az ön tiszte ezt megítélni. Ezért megismernie sem kell. És ne szóljon neki, valóban megbántaná. Vajon hogyan tudná feldolgozni, ha elveszítené a lánya tiszteletét, amire a részeg bulizók gonosz szándéka ellenére sincs semmi ok? Ne foglalkozzon mások múltjával, építse a saját jövőjét. S én az ön helyében keresnék egy másik munkahelyet…
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes