Az unoka gyógyíthatja a kései leánygyermek apjának féltékenységét

Kedves Ágnes!
Kérem, adjon tanácsot abban, miképpen kezeljem az édesapám és a férjem közt meglévő, feloldhatatlan ellentétet. Mert ez most már felőröl engem is. Két éve esküdtünk, előtte négy évig jártunk együtt Danival. Tehát elmondhatom, hogy nagyon jól ismerem.

Hat év alatt soha nem tapasztaltam mást tőle, mint becsületet, megbízhatóságot, munkaszeretetet. Hozzám mindig kedves és jó volt. Higgye el, nem a szerelem vakít el, mindenki másnak is ez a véleménye róla. Kivéve apámat. Amikor összejöttünk Danival, én 21 éves voltam, otthon laktam, hiszen mint egyedüli gyereknek, tágas tér jutott nekem a családi házunkban. Ő három évvel idősebb nálam – tehát azt sem lehet mondani, hogy éretlen tiniként gabalyodtunk össze. Akkor fejezte be műszaki tanulmányait, s oda került, ahol én már érettségi óta dolgoztam. Közben levelezőn jómagam is diplomát szereztem. A szerelem nagyon gyorsan lángra kapott közöttünk.

Már néhány hét múlva hazavittem bemutatni a szüleimnek. Tudni kell, hogy eléggé késői gyerek vagyok, sokévi házasság és anyukám több műtétje után születtem. Ma már a szüleim betöltötték a hetvenet, de ez csak apun látszik. Míg anyu fiatalos, modern gondolkodású, rugalmas, apám egyre inkább befelé forduló és mogorva lett. (Nem önszántából ment nyugdíjba, hanem küldték, méghozzá felelős beosztásból.)

Kicsi koromban nagyon kedves volt, sokat foglalkozott velem, de ahogyan nagylány lettem, egyre kritikusabban szemlélt. Olyan fiú nem fordult meg körülöttem, akit ne utált volna. De egyiket sem annyira és olyan látványosan, mint Danit. Pedig szegény mindenkivel udvarias, mert ilyen a természete, s apuval különösen igyekezett.

De apám mindig jéghidegen bánt vele, foghegyről válaszolt neki, ha meg elment, napokig szidta, hogy hazug, jellemtelen, faragatlan, engem csak kihasznál – s mindebből egy szó sem igaz! Ez azóta is így megy. Az esküvőnkre sem akart eljönni, de akkor a sarkamra álltam.

Egész este sötéten meredt maga elé… Most babát várunk. A legnagyobb boldogságban lennénk, ha nem zavarna apu érthetetlen konoksága…
Üdvözlettel: Ildikó

Kedves Ildikó!
Magam is láttam már példát az ilyen ok nélküli ellenszenvre. Ez a kései leánygyermek apjának féltékenysége, nem más. És tudja, mit? A zord apák szinte mindig megbékülnek az unoka láttán. Ne csináljon semmit, úgy látszik, a kedves papa makacsságán jelenleg nem tud változtatni.

Elismerésem a férjének, hogy lenyeli ezt a bánásmódot. Az ő türelmének és az ön okosságának köszönhetően mégis él a remény a lassú változásra. A kis unokának nem fog tudni ellenállni az apja, meglátja!
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes