Enni nem kér

Vívódásom előzménye, hogy a közös képviselő kiírta a lépcsőházban: közeleg a lomtalanítás napja. Ilyenkor illik megszabadulni a feleslegessé vált holmiktól – legyen az hepehupás matrac vagy lyukas lavór. Ilyesmi most nem akad, de mi történjék a divatjamúlt ruhaneművel? Azt mondják, amit két éve nem vettünk fel, menjen a kukába. Ha ez ilyen egyszerű volna… Igaz, nálunk most a testhezálló farmer dívik, de Amerikában a merészebbek már trapézban parádéznak.

Kicsoda hajítaná ki ilyen pillanatban a nehezen megőrzött bőszárú nadrágot? Az összement gyapjúpulóver, egy szép kirándulás emléke is marad. A sosem hordott sálat sem dobhatom ki csak azért, mert attól az aljas piszoktól kaptam… A turkálóban előkotort estélyi még várhat szebb napokra, a kitérdelt melegítő pedig jól megfelel itthonra.

A régiek azt tanácsolták: ne dobjunk ki semmit, akár a rozsdás csavar is jó lehet még valamire. Nem kér enni. Ismerős mesélte, hogy amikor az édesanyja házát kiürítették, két konténer telt meg a lomokkal. A mama mindent megőrzött az utolsó gombig. Na, velem ez nem fordulhat elő – veszek lendületet, s végre megszabadulok néhány pár lyukas zoknitól. Csakhogy… Ismerősöm azt is elújságolta, hogy Londonban most épp a retro dívik. A fiatalok vagyonokat adnak egy ómódi, nagymama kötötte pulóverért.

Csoda, hogy mindent visszagyömöszölök a szekrénybe?!