Mindig nem lehetsz vesztes! - Egy könyvtárban fordult meg a szerencséje

Háromszáz kilométer van mögötte, no meg hatvankét év. És számtalan vereség. Ülünk a kis szobában, figyelem, amint mesél. Tisztán, világosan értékeli életét. Napra pontosan beleégett minden dátum, minden esemény.

Ötévesen veszített először. Ha sikerül a gyerekkori sérvműtét, rég elfelejti, de nem így történt. Korrekciós műtétek sora következett, majd vadhúskinövések a hegek mentén. Így a pápai kissrácnak minden nyara budapesti kórházakban telt. A kálvária végül tizenkét éves korában sugárkezeléssel ért véget. Vagy épp ekkor kezdődött?

Bár a hasfalat a drasztikus módszer rendbe tette, ám nagy árat fizetett érte: gyermek nélkül kell leélnie az életét. Persze akkoriban ez nem foglalkoztatta. Örült, hogy a tornaöltözőben végre nem kell takargatnia a testét. A felhőtlen gyermekkor azonban nem tartott sokáig: a következő évben elveszítette az édesapját, s vele együtt a továbbtanulás lehetőségét. Így lett szerszámkészítő szakmunkás a Villamos Műveknél. Építette a közösséget: a pápai futballcsapat intézője, a Kapcsoló üzemi újság helyi tudósítója, százhetvenháromszoros önkéntes véradó lett.

Majd jött a házasság – s vele a második komoly vereség. Pedig a boldogsághoz adott volt minden: szerelem, két szoba összkomfort, hétvégi kirándulások. Csak egyvalami hiányzott: a gyermek. A felesége bedolgozóként gombokat varrt babaruhákra… Aztán sportkarriert kezdett építeni. A kedvéért költöztek Győrbe. Emlékezetes út volt: László a teherautó hátuljában, bútorok közt kuporgott. Így hagyta el a szülővárosát, miközben nem is sejtette, hogy aki a vezetőfülkében a feleségével utazik, nem csupán a költözésben segít. Csak akkor döbbent rá a valóságra, amikor a saját ágyában rajtakapta őket. Elváltak – s a volt feleségének hamarosan gyermeke született.

László albérletek és munkásszállók lakója lett. De nem adta fel a reményt a boldogabb életre. Újranősült, mutatja a fotót: gyönyörű nőt vett el. Ismét veszített. Második feleségén néhány év múlva öröklött idegbetegség lett úrrá. Zárt osztály és súlyos évek következtek. Siess vissza – kérte az asszony, mikor a férfi az éjszakai műszakba indult. Az asszony halálhírére érkezett haza.

Átmeneti szálló következett, majd ismerősök adtak neki fedelet. Nyugdíjazása után végül úgy döntött: visszaköltözik szülővárosába, ahol a bátyjával közösen keresnek albérletet. Reményekkel telve tért haza Pápára. Ám bátyja a hazatérése másnapján, az utcán összeesett. Infarktus vitte el.

Csoda-e, hogy aki az életben mindig veszít, valahol mégis rögeszmésen nyerni próbál, s valószerűtlen célt talál? László szenvedélyesen reménykedett: a játékgépek mellett szerencsésebb lesz… Ezzel aztán mindent tönkretett.

Átmeneti szállón élt már, mikor a játékgépeket a kocsmákból kitiltották. Kaszinóra nem volt pénze.

A szerencsejátékot olvasásra cserélte. Aztán a győri könyvtárban fellapozta a Szabad Földet. Abban látta, hogy egy ősz hajú asszony vár rá Baranya megyében. Találkoztak és tavaly óta egymásba kapaszkodva folytatják útjukat. László otthont és ragaszkodást kapott, özvegy Spengler Vendelné pedig segítő társat. A férfi bevásárol, fát hasogat és a nehezebb munkát végzi a kertben, az asszony főz rá, gondoskodik róla, most pedig épp veteményez.

– „Paszternyák” nélkül nem élet az élet – mondják szinte egyszerre, s összenevetnek.

Búcsúzóul László néhány papírlapot ad a kezembe. Az élete áll benne, sorokba rendezve. A „Saját életem írója vagyok” pályázatra készítette. A címét csupa nagybetűvel rótta: „Nem lehetsz mindig vesztes!”

Megnyerte…