Nem kér a segítségből a szegény, de büszke testvér - van megoldás?

Kedves Ágnes!
Különös családi viszály ügyében szeretnék tanácsot kérni. Szeretett testvéremmel elhidegülőben vagyunk egymástól, mégpedig annak okán, hogy egyikünk sokkal jobb módú, mint a másik. Ugye, most mindenki arra gondolna, hogy a gazdagabb testvér tartja a távolságot a szegényebbtől, pedig éppen fordítva áll a helyzet. Ez esetben nekem van több pénzem és szívesen segíteném a húgomék családját, de elutasítanak.

Csak két év a különbség köztem és Erika között, s egészen az utóbbi évtizedig nagyon szoros volt a kapcsolat közöttünk. Gyerekkorunkban sem veszekedtünk soha, szüleink büszkék is voltak ránk. Ráadásul mindketten jól tanultunk, bár a húgom még jobban, kitűnő lett minden iskolájában, még az óvónőképzőt is színjelesen végezte. Mindkettőnket csinosnak tartottak húsz évvel ezelőtt, de még most is. Egyszerre kezdett udvarolni nekünk két jó barát, rendes fiú mindkettő. A szüleink pénztárcáját kímélendő, dupla lakodalmat tartottunk.

A húgomnak két, nekem egy lányom született. A férjem vállalkozásba fogott, s nagyon bejött az üzlet. Erika férje pedig kis fizetésű állami alkalmazottként dolgozott egészen tavalyelőttig, akkor elbocsátották. Nem részletezem tovább, a lényeg, hogy két évtized alatt nagyon elhúztunk tőlük életszínvonalban. Nagyon fáj látnom, hogy Erika tízéves télikabátban jár, hogy ha elromlik a mosógépük, csak két hónap múlva tudnakszerelőt hívni, hogy a kislányok nem tudnak olyan nyári táborokba elmenni, mint az én gyerekem.

A sógorom nagyon büszke, s amikor megtudta, hogy pénzt adok a húgomnak, hatalmas cirkuszt csinált. Értem én, hogy bántja a segítség, de jó szívvel adjuk. Most ketten megörököltünk egy házat a nagymamánktól. Én lemondanék a részemről Erika javára. De félek, hogy a sógorom ezt is megalázónak veszi…
Üdvözlettel: Anikó

Kedves Anikó!
Igazán dicséretes, hogy a szívén viseli a húga sorsát. Levele alapján biztos vagyok benne, hogy amikor segíteni próbál, soha nem megalázóan teszi. De megértem sógora büszkeségét is, akit frusztrál, hogy egykori jó barátja, akivel együtt indultak, sokkal többre vitte.

Ezért, bár mindig a legjobb az egyenes út, most kis furfangot javasolok. Ha ad, mindig határozott célra adjon: a lányok nyaralására, nyelvtáborra, születésnapjukra, karácsonyra. A gyerekei számára talán a sógora is könnyebben elfogadja a segítséget. A húgát meg vigye el magával vásárolni, s akkor neki is vehet egy-két dolgot. Őt kell meggyőznie először, hogy álljon a sarkára otthon: igenis, joga van elfogadni az igaz testvéri segítséget. Diszkréten, lazán, semmiből sem csinálva nagy ügyet. A nagymamai örökségéről pedig nyugodtan mondjon le a javára, ha a szíve úgy diktálja.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes