Ahol a mérget gyűjtik

Aki már egyszer is felújította a lakását, tudja, mennyi sitt, illetve műanyag, üveg, gumi, festékhulladék keletkezik. Nos, ezektől a lakosság egy része – a természetet károsítva – a faluszéli erdők, bozótosok aljába öntve szabadul meg.

Mások pedig konténert bérelnek és elszállíttatják, így a hulladék jó esetben oda kerül, ahová való, s ahol úgy raktározzák, ahogyan kell.

Ennél sokkalta jobban szervezett másféle hulladékok kezelése.

Országos hálózatok gyűjtik a fáradt étolajat, amiből biodízelt állítanak elő. Nem csak a közkonyhákban, éttermeknél képződött nagyobb tételeket, de az egy-két liternyit is befogadják – például a hazai benzinkúthálózat majdnem mindegyikénél leadhatjuk. Ez vonatkozik az elemekre, akkumulátorokra is – de iskolák is fogadják ezeket. Ha lecseréljük elavult, netán elromlott háztartási és számítógépeinket, s újat veszünk, akkor a kereskedőhöz beszállítva a régit leadhatjuk. A használt gumiabroncsokat a gumisnál hagyhatjuk, de úgynevezett hulladékudvarokban, autóbontókban is át kell venniük tőlünk, mint a használt akkumulátorokat is.

Kevesen gondolnak arra, hogy a lejárt szavatosságú gyógyszerek mekkora tömegben keletkeznek és milyen veszélyesek, ha bejutnak a környezetünkbe. Bizony, venni kellene a fáradságot, hogy házi gyógyszertárunkat rendre átválogassuk, s egy zacskóban a kidobásra ítélteket leadjuk a közeli gyógyszerésznél.

Az úgynevezett e-hulladékok körébe tartoznak a számítógépek, telefonok, tévék, mikrohullámú sütők, rádiók, DVD- és CD-lejátszók.

Hasonló a helyzet a mostanában egyre terjedő fénycsövek, halogénizzók esetében is. Ezektől szintén a hulladékudvarokban szabadulhatunk meg, illetve ha újat veszünk, akkor a kereskedőnek is át kell vennie.

Egyes önkormányzatok rendszeresen szerveznek lomtalanítást, amelynek keretében többnyire a szelektív gyűjtést is lehetővé teszik – ekkor szintén megszabadulhatunk felgyülemlett veszélyes hulladékainktól.