'Jobb, hogy így történt. Milyen házasság lett volna ebből?'

Kedves Ágnes!
A fiam és a barátnője még a középiskola utolsó évében jöttek össze. Egy iskolába, egy évfolyamra jártak, csak nem ugyanabba az osztályba.
Akkor pár hónap múlva abbamaradt a kapcsolat. Néhány évvel később véletlenül összefutottak az utcán, ugyanis mindketten a fővárosban dolgoznak. Újra elkezdtek egymással járni, boldogok voltak. Mi régóta ismerjük Lili szüleit, egyazon Fejér megyei kisvárosban élünk. Mindkét család örült a kapcsolatnak. Egy év után, a legutóbbi karácsonykor megtörtént az eljegyzés. Készültünk az esküvőre, amit most szeptember végére tűztünk ki. Egyikünk sem sajnálta megadni a módját, mindkét családban az egy szem gyerekről van szó. Megegyeztünk, hogy a 80 fős lagzi minden költségét fele-fele arányban fizetjük. Nem is volt ebből semmi vita.
A nyár elején kezdtem észrevenni, hogy Lili megváltozott. Ritkábban jött hozzánk, kerülte a komolyabb beszélgetéseket, néha elmélázó lett, máskor meg indokolatlanul ingerült – időnként viszont jókedvű és tervezgetős. Ez a kedélyhullámzás furcsának tűnt, de ami a múlt héten történt, arra mégsem számított senki – sajnos, a fiam se. Lili egyszer csak kijelentette Péternek, hogy visszalép az esküvőtől, mert megismerkedett valakivel, aki olyan erős hatással van rá, hogy emiatt nem tud máshoz hozzámenni feleségül. Sírt, a fiam bocsánatát kérte. Péter nagyon kiborult és pofon is vágta Lilit. Ezt persze nem tette helyesen, de higgye el, ő kapta a nagyobb pofont!
Amikor a fiam hazajött, átmentünk Liliékhez, ahol sápadt és rémült szülők fogadtak, látszott, hogy fogalmuk sem volt az egészről, nekik is csak negyedórával korábban szólt a lányuk – telefonon. Most így állunk: a fiam szenved, a lányt elnyelte a főváros, mindenki rajtunk köszörüli a nyelvét. Anyagi veszteségünk kétszázezer forint, hiszen már sok mindent beszereztünk. Én meg majd’ szétrobbanok dühömben.
Üdvözlettel: Katalin

Kedves Katalin!
Kezdem azzal: nem hiszem, hogy bárki is kárörömmel nézne a családra. Ilyesmi, bár ritkán, de megesik. Bátorság kellett a lány részéről, hogy egy hónappal az esküvő előtt visszalépjen, hiszen tudhatta, a bejelentése milyen reakciókat fog kiváltani. De higgye el, jobb, hogy így történt. Milyen házasság lett volna ebből? Voltam olyan esküvőn, ahol már akkor látszott, hogy az ifjú pár nem sok sót fog együtt megenni. Egy év múlva elváltak – a szép lagzi emlékével, ami a szülőknek milliós kiadást jelentett fejenként. Önök ezt legalább enyhébben megúszták. Nyugodjanak meg, ne szítsák a fiuk haragját, s bizony, nem volt szép az a pofon. Majd Péter is túljut ezen a fájdalmas emléken. És az élet folytatódik tovább.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes