Búskomor? Játsszon! Az unoka is segíthet

Sajnos, amint haladunk előre a korban, egyre inkább ki vagyunk téve mindenféle nyavalyáknak – így a depresszió különféle változatainak és fokozatainak is, a lehangoltságtól a búskomorságig. Bár a pszichoterápia és a hagyományos gyógyszerek általában segítenek, néha mégis előfordul, hogy e kezelések semmiféle hatással nincsenek a betegségre – állítják a Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány szerzői. Tehát a szakembereknek még jobb gyógymódokat kell keresniük.

Család-otthon (farkas)2014. 08. 27. szerda2014. 08. 27.
Búskomor? Játsszon! Az unoka is segíthet

Az ötlet meglepő: azt feltételezték, hogy az elme számítógépes játékokkal való felpörgetése jótékonyan hat egyes súlyos depresszióban szenvedő személyek esetében. Ebből kiindulva, amerikai és kínai kutatók megalkottak egy számítógépes „szellemi edzésprogramot”. Ezt azután tesztelték egy 11 főből álló csoporton, melynek tagjai 60 és 89 év közöttiek, s akiknél a gyógyszeres kezelés csődöt mondott. Az edzés célja a tanulás és az emlékezés képességének javítása.

Az elért eredményeket összehasonlították a 33 fős, gyógykezelést kapott szépkorúakból álló kontrollcsoport mutatóival. Az eredmény igazolta a feltevést: a számítógépes terápiával ugyanolyan eredményeket értek el, mint a másik csoportnál a gyógyszerekkel – csak éppen sokkal gyorsabban: amit az edzésprogramban 4 hét alatt sikerült elérniük, ahhoz a gyógyszerrel kezeltek esetében 12 hétre volt szükség.

Ez persze még nem jelenti, hogy aki a számítógépén játszadozik, kidobhatja a piruláit, sőt: a túl sok komputeres játszadozás függőséghez vezethet. Inkább az az üzenete, hogy orrlógatás helyett érdemes lépést tartani a világgal, kinek-kinek a lehetősége szerint – akár az unokák számítógépes játékaival megismerkedve is.

Ezek is érdekelhetnek