Elaltatták a kutyát - hibázott a gazdi és az orvos is

Az egyik legkevésbé ismert, és éppen ezért az egyik legfélelmetesebbnek hitt betegségről lesz most, és talán még néhány héten át szó: az epilepsziáról. Egy kedves olvasó levele juttatta eszembe kutyás barátom szomorú történetét, akinek spánielje öregkorára epilepsziás lett, s az ismerős, néhány roham után, a kutyát megkímélendő, elaltatta négylábú barátját. Ma már tudom, hibázott. Ő is, és az állatorvos is…

Hát akkor veselkedjünk neki a témának, mégpedig a mancsok.hu internetes oldal segítségével. Némi „kórelőzmény”. Az epilepsziás betegséget már az ókorban is ismerték, ez volt a „szent betegség”. Az epilepsziát az istenek ajándékának tekintették, s az érintetteket nagyfokú tisztelet övezte. Az ókor két leghíresebb betege Julius Caesar és Nagy Sándor volt, a képzőművészek közül pedig van Gogh. Alfred Nobel is epilepsziás volt; példájuk jelzi, hogy a betegség az emberi értelmet, az élet értékét nem befolyásolja. Tegyük hozzá, a kutyáknál sem.

Az epilepszia agyi betegség, amelyet spontán kialakuló görcsroham okoz. Hogy a diagnózis ne legyen egyszerű, a görcsroham, az epilepszia mellett több, különböző eredetű baj – mérgezés, májbetegségek, alacsony vércukorszint stb. – következtében is kialakulhat. Szerencsére a betegség előfordulása elég ritka: a kutyák 0,5–2,3%-ánál alakulnak ki görcsrohamok, ami bármely életkorban lehetséges, de a kanoknál gyakoribb.

Egy sor kutyafajta érintett, legtöbbjüknél már bizonyították a betegség örökletes jellegét is, viszont nem vagy csak ritkán lesznek epilepsziások az agarak és a dobermannok.

A betegség és az ezt jelző roham általában minden előzmény nélkül alakul ki. Sajnos azonban ilyenkor szinte soha nincs jelen állatorvos, aki ezért csak a gazda által észleltekre hagyatkozhat. Bár tudom, hogy a roham látványa sokak számára ijesztő lehet, de ezért fontos, hogy feltétlenül jegyezzük fel az időpontot, a roham hosszát, esetleges ismétlődését, a közben történteket, hogy például az egész testre kiterjedt-e a görcs vagy csak egyes testrészekre.

A kutya ilyenkor elveszti eszméletét, megállíthatatlanul rángatózik, ezért a fejét mindenképen próbáljuk felemelni, hogy ne üsse a földbe, padlóba vagy valamilyen bútorhoz, de ne nyúljunk a szájába, mert öntudatlanul is komoly harapást okozhat. Ha úgy érezzük, hogy a nyelve veszélyben van, esetleg át fogja harapni, inkább valami fadarabot helyezzünk a fogsorai közé.

Tudom, ez most rémisztően hangzott, de a jövő héten megtudhatjuk, hogy az epilepsziával együtt lehet élni. Nekünk, és a kutyánknak is.