Hibátlan, mint Sissy ízlése

Egy kis borsodi faluban, Arnóton él a fiatalasszony férjével, nagyszülei öreg parasztházában. Kislányként apai nagymamájától tanult meg női ruhákat szabni-varrni, az anyaitól meg hímezni és horgolni.

– Olyan jó mestereim voltak, hogy varróiskola helyett grafika szakot végeztem Miskolcon, ennek később nagy hasznát vettem a ruhák előrajzolásánál. Pár évig grafikusként dolgoztam, közben a rokonságnak varrtam, majd Arnótra költözésünk után vállalkozóként ez lett a hivatásom – mesél a kezdetekről Farkas Gabriella. Megoszlik a figyelmem, ugyanis varrószobájában az érkezésem tiszteletére a szekrényre akasztott néhány csodaszép díszmagyar ruha vonzza a tekintetemet.

– Mivel szüleim belém nevelték a történelem, a régi idők tiszteletét, először bújni kezdtem a könyvtárak szakkönyveit, bejártam az Iparművészeti Múzeumot, így jutottam el az 1800-as évekig, a gyönyörű Sissy királyné divatjáig, aki a magyarok iránti szeretetének jelképeként viselt díszmagyaros jellegű ruhákat. Minden kordivatnak vannak alapmotívumai. Akkor a csipkedíszítés dívott, a sujtás, vagyis zsinórozás csak később jelent meg.

A menyasszonyi ruhák gazdag színvilága elragadta Gabriellát, főleg ahhoz képest, hogy szinte a közelmúltig csak fehéret tudtunk elképzelni az oltár előtt. Egyedül az uszály maradandó. Az 1800-as évek csodásan hímzett fűzői, színes mellénykéi is nagyon tetszettek neki, a fehér selyemszoknyák díszítései harmonizáltak a mellénnyel.

– Amikor az első kollekcióm elkészült, sokan mondták: nagy merészség ilyen régi kordivatot a mába visszahozni. Szerintem nem, hiszen a divat folyton ismétli önmagát. Ráadásul a díszmagyar menyasszonyi ruhák nagyon praktikusak, mert később alkalmi ruhaként is viselhetők. A saját esküvői ruhámat is bármikor felvehetném – mondja, majd bizonyságul elővesz a szekrényből egy törtfehér, a felső részén kék sujtásos, a szoknyán kékkel szegélyezett ruhát. Itt az egyik ruha mellénye sötétkék, a másik bordó, s mivel a két szoknya fehér selyem, a mellényekre fehér sujtást rakott. A blúzok ujjai rövidek, noha anno csak hosszút viseltek. Ma a nők inkább rövidet kérnek, ezért pontosabb a „díszmagyar jellegű” szóhasználat, hiszen Gabriella megrendelői kérésre vagy saját ihletre néha eltér a korhűségtől.

Egy komplett ruha három-négy hétig készül, mert például sujtást horgolni időigényes. Megrendelői között sok a magyar gyökerű svájci, holland, német hölgy; nekik nem gond fizetni az igényes kézimunkát.

A lelkes varrónő mutat még egy bézs színű, selyem, mélykék blúzos, örömanyának készült ruhát – dupla öröm, hogy később estélyi ruhának is ragyogó lesz!

Gabriella szinte állandóan varr (előfordul, hogy napi 14 órát), francia bársonyból, többféle brokátból, tüllből, organzából. Vannak viszonteladói a Dunántúlon, ott nagyobb a fizetőképes kereslet. Pedig ha a munkáját órabéresítené, nem lenne több 600–800 forintnál. Kislányoknak sujtásos szoknyákat varr a megyében is, olcsón és gyorsan. Vagy tiniknek fekete mellényeket sujtással, amelyek miniszoknyával, farmerrel is hordhatók. Mostanáig mintegy száz díszmagyaros ruhát kreált – viszont soha nem varrt két egyforma darabot, még koszorúslányoknak sem.

A varrás Gabriella számára boldog hivatás, mégsem kívánja magát reklámozni, elég egy-egy helyi rendezvény, és szájról szájra megy a híre. Főleg mostanság nem akarja túlvállalni magát, merthogy kisbabára vágynak párjával, ez jelenleg fontosabb mindennél! A kreatív fiatalasszony azonban azt forgatja a fejében: majd ha meglesz a baba, Mátyás király reneszánsz udvarának pompáját szeretné felderíteni…