Retro a fejen, csoda az üzlet előtt

Nem mintha baj lenne a frizurámmal. Rendben van az, reggel fésülöm, nem túl szabályosra, mert mi szabályos, az unalmas, így fülnél ügyesen eláll. Itt-ott furcsa kunkorokat ír le, másutt fejre tapad, odébb mintha direkt röpülni szeretne. Utcán a szél még igazít rajta. Szoktak nézni a buszon, na! Magam, ha ez feladat lenne, laza sportosként írnám le a hajszerkezetem. Más, felületes szemlélő tarthatja bohókásnak, NDK-s focistafrizurának. Sokak szerint úgy nézek ki, akár egy őrült. Ideje lenne a hajon igazítani. Nem kicsit, sokat. Ám legyen.

Férfi, ha fodrászhoz indul, ideges. Ne legyenek sokan, hamar végezzen. Fodrász se kérdezzen sokat. Ilyesmit szeretnék, csak legyen rendezettebb, bökjük ki, s vállat, fejet leejtve székbe huppanunk, jöjjön, minek jönnie kell. Jó lesz, kérdik később már ruhát söprögetve. Remek, lódítjuk, magunkban imádkozva, hazafelé ismerőssel nehogy találkozzunk, ne süsse el a tréfát, mi van, elgyúrt a fűnyíró? Egyetlen vigasz: nincs oly’ elrontott haj, mi két hét alatt rendbe ne jönne. Otthon besöpörjük a dicséretet: „Voltál? Tényleg voltál? Ezért kár volt!” És a többi.

Hanem egy borbélyüzlet, az más. Nem kell bejelentkezni, hogy akkor 16-án, szerdán fél öt jó, vagy legyen inkább hét óra. Nem, itt az ember üzletet látva beléphet. Jó, üzleti, becsalogató reklámfogásként (van ember a világon, ki nem érti a magyart) az ajtó fölött Budapest Barber Shop felirat is szerepel. S jönnek is külhoniak, előttem egy francia próbálkozik. Bámulom, itt mi dolga lehet, hajszálait, nincs bántóan sok, név szerint ismeri. Egyetlen, ha reggel a párnáján marad, nyilván megkönnyezi, de nem szépítkezni akar. Csak fényképezne, hogy a hely európai nívójú, ilyen üzlet Párizsban sem lehet sok. Egy sincs, feleli Gellei Áron. S ha lenne kis ideje, nyilván el is mondja: borbély volt a nagyapja, édesapja, bátyja is, és persze ő is. Már gyerekként az apja Bartók Béla úti „szalonjában” sertepertélt. De figyelt, munkált két évet még Ausztráliában is, hogy tanuljon. Ezért hát, hogy a falakat szörfdeszkákkal, bumerángokkal díszítették, a berendezést apja tanácsai szerint gyártatták le. Még a székeket is ők álmodták, Amerikában készíttették, s hozatták hajón. Az utcában csodálkoztak, hogy a portálon majd’ évig díszelgett: itt borbélyműhely nyílik. Mi tart ennyi ideig? Mikor két hónapja nyitottak, bólintottak, értünk mindent. Pedig nem puccos a hely, kifejezetten puritán, régi ollók, pengék, borotvapamacsok díszítik, még a fal is majdnem csupaszon maradt, téglák is látszanak, s mégis barátságos.

Született mázlista vagyok, rendesen csepereg, a Dob utca szinte kihalt. Az üzlet előtt se ücsörögnek vendégek. Pedig szoktak, egymás mellett, akár verebek a villanydróton. Mondják, akad, ki öt-hat órát vár, hogy sorra kerüljön. Közben se unatkoznak: iszogatnak, beszélgetnek. Csoda ez, a „pesti ember” beszélget. Most nincs ücsörgés, s bent is van üres szék, nincs mentség, hogy később visszajönnék.

Úgy tanultam, férfihez férfi vitamentesen csak szabó, orvos, borbély érhet. Borbéllyal volt dolgom, a katonaságnál, mikor a pajesz fülközépig érhetett, haj meg bátran felnyírva. Nem baj, ha nem mutatós, legyen férfias, katonás. Kapek úr járt hozzánk, mi csak kőbaltásnak hívtuk, keze remegett, olyan lyukakat rittyentett a hajba, mintha vízlépcsőt formázna. Itt-ott fülbe, bőrbe belenyesett. Timsóval bekente, hogy kiskani, tanuld meg, katona nem nyafog, ha vérzik is. Azóta inkább a női hajászokat kerestem. Hanem itt nincs mentség, csupa férfi áll „áldozatra” lesve. Karjuk tetovált, kinyitott borotvát mindegyikük varratott. A falakon lévő fotókat lesem. Onnan lehetne frizurát választani. Nem leszek tőlük sokkal okosabb, úgy vagyok velük, mint vegetáriánus a mangalicaboltban. Hanem ahol a szükség, közel a segítség! Ha valaki belép, ránézünk, már tudjuk, mit szeretne, mondja Gellei Áron. Ez azért jó hír.

Írtam már, a Gellei testvérek – András és Áron – nagyapjuk, apjuk műhelyében nőttek fel. Figyeltek, tanultak, tudták, mit akarnak. Ha kollégákat választanak, nem papírt kérnek, a falon lévő frizurák közül ráböknek egyre, azt csináld meg. Ha sikerül, maradhat, ha nem, próbálkozzon másutt. Hatan vannak. Két nap munka, 12 órás műszakokat jelent, persze vasárnap is, majd két nap pihenés. Hiányzik még négy ember, iskolák ontják a fodrászokat, de ők nem borbélyok, ahhoz más kell.

Ülök, Áron sörrel kínál, a welcome drink mindenkinek jár. Hajat mos, 200 kilós székbe ültet, géppel, ollóval, pengével nyír. Kollégája, Gege les (civilben testépítő, edző), eszembe se jut viccelni, nyírjanak nyugodtan, ha valamit elrontanak, otthon kijavítom. Lassan olyan a fejem, mint a berepülőpilótáé anno. Áron hátrál, körbetáncol, beszárít, pomádéval ken, hajam szél, golyó nem fogja. Jó lett, mondja Gege. Jó, feleli a fotósunk, jó, mondom én is, pont erre gondoltam. De nem bánom, hogy pocsék az idő, az utcán alig járnak. Szárítva már hajam se rebben, azért nézik, én meg nézem, mit néznek.