Valakinek meg kell halnia… Csak szív- és tüdőátültetés segíthet

Niki, amikor egyedül marad, le is dől. Mélyeket lélegzik, ez segít. Az oxigénpalack láttán mintha könnyebben jutna levegőhöz. Lassan tér vissza az ereje, ami még semmicske, de arra elég, ne magát figyelje, hányingere mikor csillapul végre, inkább tervezget, mit főzzön Zolinak, mert a szeretetet, mit tőle kap, viszonozni szeretné. Erejéből ennyire futja.

Két éve jártunk már Pinviczki Nikolettánál, itt, a veszprémi ház 7. emeletén. Mi változott? Semmi, és majdnem minden. Niki bőre áttetsző, orvos, ha pulzust mér, elég, ha a nyakánál levő erecskét nézi, és fejet csóvál: túl gyors ez! Niki, ha lehet, még fogyott. A kórházban, ahol súlyát ellenőrzik, 42 kilónál állt meg a mutató. Kék szeme keréknyi az arcán, de mosolyog. S már talán örömre is több az oka. Két éve is optimista volt, már amennyire az Eisenmengerszindrómája engedi.

Nem tudtak róla, de vérképző szerve, tüdeje, izomrendszere rosszul működött. Ereiben a nyomás háromszorosa a megengedettnek. Előbb csak futásban maradt el a társaitól. Örökké fulladt, bár bajára havonta szedett annyi gyógyszert, mint más életében. Kiderült, rajta csak szív- és tüdőátültetés segíthet. Együtt, egyszerre!

Kamaszként néha sírt. Sajnálta, talán úgy hal meg, táncolni sosem hívták, haza sosem kísérték. Szerelmes se volt. Kedveskedő levelet nem írt, s nem kapott. Évek teltek így, pár száz napot dolgozott összesen, majd „lerokkantosították”. Más izgalom nem történt vele.

Neten ismerkedett meg Zolival, akinek tetszett, hogy a lány őszintén ír bajáról. Nikinek mi tetszett? Zoli, ahogy van. A második randevún döntötték el, összeköltöznek. Bár bajból jut nekik, tudják, ez szerelem, még több is annál.

Két éve Niki boldogan mondta, erősödik, meg-megállva 300 lépést tud megtenni. Ezekből lett 200, 50. Annyi, amennyi. Később boldog volt, ha a földszinti boltig lejutott lifttel, vásárolt, és fulladozva visszaért. Mi változott még? Sok. Szédült, a lába dagadt, püffedt, gyakran elájult, s volt, hogy csak a kórházi ágyon tért magához.

Sokat van kórházban Niki, ott törnek rá a rossz gondolatai. Nem a haláltól fél, az rémiszti, ahhoz, hogy ő életben maradjon, valakinek meg kell halnia. Mintha tehetne róla, emiatt lelkiismeret-furdalása van.

Niki két éve menetkész: köntös, hálóing becsomagolva, és ott a közös fotójuk Zolival, amit a műtőbe is bevisz, hogy ott se legyen egyedül. Másfél éve került a nemzetközi donorlistára, bármikor riaszthatják, s vihetik Bécsbe, ahol Walter Klepetko professzor műti majd. Tízórás műtét vár rá, s ha minden sikerül, évnyi rehabilitáció. De akkor már tervezgetheti a jövőt. Erre vár, ettől tart.

Idén február 4. óta minden telefoncsengésre összerezzen. Aludtak már, tizenegykor csöngött a telefon, az orvosa volt: Niki, negyedóra múlva a házuk előtt lesz a mentő. Várták a percet, tudták, mit kell tenni, de az összekészített holmi majdnem otthon maradt. Jól van, kérdezte a mentős. Jól, lódította Niki, a szíve még szaporábban kalimpált. A bécsi klinikán vizsgálták őt hajnalig, kérték, próbáljon aludni. Mire ébredt, túl világos volt már. Akkor szóltak, hogy Niki, várnia kell, a műtétre mást választottak. Mit érzett? Fájdalmat? Csalódást? Jó lett volna az egészen már túl lenni. A beteg, akit „helyette” műtöttek, aki a szívet, tüdőt megkapta, öt éve várt. Negyedszerre volt bent műtétben. Niki is ezzel nyugtatta magát, egyszer ő is sorra kerül. Vitték ki újra, félt, remélt, de megint mást választottak.

Niki most új gyógyszert használ, az infúzió 24 órán keresztül juttatja a szervezetébe. Apró készülék ez, mint egy mobiltelefon. A gyógyszert benne Niki cseréli, ha az infúziót arrébb kell szúrni, azt már Zoli is tudja, ezért se kell orvoshoz menni. Jobb lett? Volt, hogy Niki hat perc alatt 400 métert sétált. Tudja, nem marad ez így, de most boldog. Hogy élnek? Szépen!

Niki szülőhelyén, Abonyban kaptak egy lakást, kifestették, de a bére túl drága, Zoli munkahelyétől távol van, most köszönettel visszaadták. A veszprémi panellakás szobáját nem tudják sterillé átalakítani, pedig a műtét után Niki a kórházban nem maradhat. Összes pénzük gyógyszerekre ment el. De nem adják fel, Zoli most számlát nyittatott, aki segíteni akar és tud, itt megteheti.

– Hogy telik a napom? – kérdi Niki. – Vásárolok, főzök, pihenek. Várom, hogy jöjjön Zoli, s hogy szóljanak, induljak a műtétre. Félek, de készen állok rá. Zoli mindig kérdezi, hogy szeretsz-e? Szívemből, felelem. S ha kicserélik, szeretsz majd akkor is? Attól a szerelmünk megmarad, nyugtatom. Átölel, s csak hallgat, de az a csend többet ér minden szónál.