A férfinél balta és vonókés, az asszony fabunkóval vágott oda jókorákat

Nagy érték volt hajdan a kelengye, melynek darabjait már a kislány születése után gyűjtögetni kezdték a szorgos szülők. Később a láda fő helyen állt az ifjú menyecske szobájában, s a tartalma aztán az asszony különvagyonát képezte. A kiszolgált láda (szuszék) később a kamrába került, gabona tárolására éppen megfelelt. Majd a padlásra száműzték, ahol jó esetben néprajzosok bukkantak rá.

A megnyitón a Néprajzi Múzeum főigazgatója, Kemecsi Lajos is hangoztatta, hogy ami a festett s ácsolt ládákat illeti, az ország egyik leggazdagabb gyűjteménye a Dobó István Vármúzeumé. A legrégibb darabokon jó 250 éve dolgoztak a mesteremberek.

A megnyitón élő bemutatót is láthattunk, miként készült legrégebbi tárolóbútorunk: Kovács Szabolcs mezőkövesdi bútorfestő, népi iparművész gyakorlottan forgatta az ecsetet, hogy virágok nyíljanak a ládán.

A Bernecebarátiból érkezett Gyenes Tamás fafaragó népi iparművész és felesége összehangoltan dolgoztak, akárcsak otthon. A férfi gyakorlottan használta a baltát, majd a vonókést, az asszony pedig fabunkóval vágott oda jókorákat, hogy gyorsabban hasadjon a deszka. Egy-egy ácsolt láda ma is úgy készül, mit hajdan, s a leeső forgács sem vész kárba, azzal füstölik a bükkfát, hogy szép barna legyen. A füstös illat egy mai szobába is becsempészi a múltat.

S az sem utolsó dolog, hogy az ácsolt ládához 100 év garancia jár…