A kutyáknak igenis van természetes környezetük: ez az emberi család
Azonnal pontosítással kell kezdjem a Kutyapostában múlt héten elindított „Hogyan legyünk falkavezérek?” sorozatunkat. Ugyanis talán félreérthető voltam, amikor azt írtam Cesar Millanról, vagyis szerényen szólva a Csodálatos Kutyadokiról, hogy ugyan véleménye szerint a kutyának kell egy falkavezér, no meg egy nyugodt erő, de gyorsan kijelentettem: tökéletesen nincs igaza.
A pontosítás azért szükséges, mert a „tökéletesen nincs igaza” a falkavezérségre, és nem a nyugodt erőre vonatkozott. Mert az nagyon is igaz, hogy labilis alkatú ember – és bocs, de sikoltozó szőke nő –, ha lehet, ne tartson kutyát. De a lényeg: az aztán soha ne tartson négylábút, aki mindennap és minden órában csakis azzal foglalkozik, hogy minden pillanatban bebizonyítsa kutyája és a világ számára, ki is a főnök. Így csak egy megalázott, félelemben tartott kutyát „állítunk elő”, s vele egy tragikus életet, ugyanis négy lábon sem lehet örökké földbe döngölve élni…
A Kutyapostás csakis a szeretet erejében hisz, mert azt tapasztalta, hogy a szeretett kutya mindent megtesz, amit csak kérsz, és ha nem látott életében erőszakot, verést, agressziót, ő sem fog soha ilyesmire vetemedni. A falkavezérség hívei azt tanítják, hogy a falkavezér menjen ki először az ajtón, a kutya az asztalról nem kaphat falatot, soha nem alhat az ágyunkban, s egyáltalán: egész napját és életét mi dirigáljuk. Szerintem erre nincs szükség. Viszont, ha rendszeresen lenyomják a földre a dominancia érzékeltetésére, vagy bizonyítva a falkavezérséget elveszik az ételét előle, azzal csak neurotikussá teszik.
És akkor néhány mondat Csányi Vilmos professzortól, a világhírű etológustól:
„Kutyákkal korábban nem végeztek etológiai munkát, az etológusok ugyanis azt gondolták, a kutyáknak nincs természetes környezetük, mert háziasított állatok. Én meg azt gondoltam, hogy a kutyáknak igenis van természetes környezetük: ez az emberi család. Akkoriban még a legegyszerűbb teóriák uralták az állatpszichológiát, amelyek szerint az állat egy reflexmasina, amiben ha megnyomunk gombokat, arra ingerekkel válaszol. Persze reflexek mindenkiben vannak, az emberekben is, de mi azt állítottuk, hogy ennél többről van szó. Például azt mondtuk a kutyákról, hogy figyelnek ránk, megértik az embert. Majdnem egy évtizedes küzdelem után 2009 jelentette a fordulópont, amikor a Science (a legmagasabb presztízsű természettudományos folyóirat) elküldte egyik újságíróját egy hétre a tanszékünkre, aki megírta, amit látott, hogy tudniillik bizonyítottuk: a kutyák és a gyerekek közös tulajdonsága, hogy reagálnak a tanításra. Ez a tulajdonság azonban teljesen hiányzik a farkasokból.”
Hogy miért – a jövő héten megtudják.
