'Tenyeremben hordom az én szívemet' - Anna és Marci meghitt kapcsolatban

Magyarország egyetlen, értelmi sérült színészekből álló színházába, Keresztes Anna és Szilvásy Márton – ők ketten egy pár – szeretett második otthonába toppanok. Kora délután van, s az ónos esőt lassanként valamiféle derengés váltja fel. Anna és Marci hellyel kínál, lehuppanunk a társalgó párnás foteljeibe.

Mire megszólalnék, a fiú olyan meseszép szavakkal bókol szíve hölgyének, amihez hasonlóra talán csak Cyrano lovag lenne képes. Anna csattanós csókkal jutalmazza: „Ez szép volt, Marci!”

– Anna úgy született, hogy nem sírt. Ő nevet. Mindig nevet – mondja Marci. – Úgy vigyázok rá, mint a szemem fényére – teszi hozzá büszkén a „Gondolj rám szívesen” előadás Rómeója. – Tenyeremben hordom az én szívemet – gördíti tovább a „pár-beszédet” a Marcinál egy évvel idősebb, 1985 tavaszán született színésznő, aki az „Aki nevetve született…” című darabban a cigányasszonyt eleveníti meg.

A Baltazár Színházat 1998 elején alapította Elek Dóra. Előtte öt évvel Franciaországban egyetemistaként látott először olyan produkciót, ahol sérült emberek szerepeltek a pódiumon.

– Akkor és azóta is úgy érzem, láthatóvá tudjuk tenni a láthatatlant, megmutatjuk, hogy színészeink valójában értékes művészek – rögzíti a Pannon Példakép-díjas színházi „mindenes”, aki pályázik, lobbizik, darabot ír és rendez. Keresztes Anna így jellemzi: „Dóra olyan, mint egy ősanya, vagy inkább anyatigris!”

A társulat tagjai között hárman vannak olyanok, akiket a társadalom egészségesekként tart számon: Kecskés Karina, Varga Klári és Müller Péter Sziámi. A többiek a hétköznapi életben lényegében önállóak. – Az igaz, hogy szükségük van némi segítségre, például egy banki ügymenetet nem képesek átlátni – magyarázza Elek Dóra. Kollégája, Papp Bea hozzáteszi: a Down-szindrómás színészpár nem tudja felmérni, hogy Párizs vagy a Balaton van-e messzebb Budapesttől, s Anna például így felel, amikor szóba kerül, hogy mióta tart Mártonnal a kapcsolatuk: „Négy és öt év között vagyunk együtt…”

Ők ketten, mint minden valamirevaló szerelmespár, szívesen évődnek, urambocsá’ froclizzák egymást. A fiú minden gesztusában, jeleivel, fintoraival kifejezi: ő a realista, a világot komorabb valójában is szemlélni képes, erős férfiember, aki a gyenge nőt megóvja. Anna pedig úgy tesz, mintha a nap minden percében szüksége lenne a párja biztatására. Parádés színésznő. S mindketten festenek – Anna képeit a Ráday utcában is kiállították már –, és verselnek is. „Kedvesem, / fényes csillagokra nézek / itt vagyok a szívedben / lelkemben a szeretet / árad a szeretet” – szavalja a párjához írt sorokat Marci. Anna azt mondja, ízig-vérig színházi leány, édesapja Kolozsvár megbecsült művésze, nagymamája operaénekes volt. Mestere Orosz Lujza néni, Krasznahorvát neves szülötte, a kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja.

A sportról és a táncról beszélgetünk. – Együtt biciklizünk. Én vagyok a tanuló biciklis, Marci a mesterbiciklis – említi Anna. – A foci nem érdekel, kosarazni szeretek – fűzi hozzá a fiú. Majd eltűnődik, s arra jut: azért „voksol” a kosárlabdára, mert abban is van ritmus. – Nekem nagyon fontos a ritmus. Utálom például a metált, inkább a megzenésített verseket szeretem – igazít el a stílusok és irányzatok dzsungelében. Lemezt is készít. A munkacíme: „Marci hevesen”. Zenei előmenetelében Müller Péter Sziámi, a baltazáros dalműhely vezetője segíti.

– Hát, Marci heves alkat, az egyszer biztos… – nevet Anna. A fiú vele nevet, bár kisvártatva komolyan-komoran mondja: Harry Potterhez is írt verset. – Mintha magamat látnám benne. Én is sokat szenvedtem, de mióta megismertem Annát, színesebb lettem. A beszédem is fejlődött…

Lassan kezdődik a színészmesterség-óra, de annyi időnk még marad, hogy elmeséljék: a Városligetbe járnak sétálni, van egy kutyájuk, s az ünnepeket mindig várják, mert a karácsony és a szilveszter igazi csoda számukra, temérdek vidámsággal, békével, mesével. Anna elárulja, hogy számára milyen fontos Isten „jelenléte”. Marci csöndben hallgatja. Ő nem hívő – mondja –, de örömmel tölti el, hogy a párjának megnyugvást hoz a remény.