Guba Zoltán: Apáék játszanak

Különös barátság volt az övék. Az egyikük pufók, sőt kövér. Hat dioptriás szemüvege szemét felnagyította, úgy festett, mint fülesbagoly. Úgy is csúfolták: Uhu. Eszes fiú, tankönyvet kezében senki se látott, mégis mindenre tudta a választ. Dolgozatírás idején tolongtak is, ki ülhet mellé, mert ha csak a negyedét lemásolja, mit Uhu írt, ketteshez már az elég. A barátja? Magas, széles vállú, lányoknak hamar tetsző. Új volt ő is az osztályban, Uhuval egyszerre jöttek. Leszel a barátom, kérdezte Uhu, ami, valljuk meg, fiúknál szokatlan kérés. Leszek, mondta gondolkodás után a másik, mert a kérés meglepte. S lett is. Senki se értette az okát, talán ők se, de jó volt együtt. A pufók mesélt, a másik hazáig hallgatta, de jó tempóban nevetett, s ez jó volt mindkettőjüknek. Előbb csak kirakatot néztek, majd lányokat is. A pufók volt a szóvivő: kisasszony, kezdte udvariasan, esténként hol szórakozik itt az ifjúság? Némi szünetet tartva a másikra mutatott, a barátommal jönnék, nincs véletlenül egy barátnője, négyesben csak jobban telik az idő. S mindig akadt barátnő, s mindig jól telt az idő. Érettségi után kerültek együtt egyetemre, előtte előfelvételisként katonának.

Végigdumálták a 11 hónapot és fogadták meg, kerüljenek bárhová, ez a barátság örökre megmarad. S maradt is, pedig sodorta őket sokfelé az élet. A pufók fiú karriert futott be, sokat járt külföldre, és maradt is, tanulni s tanítani. A másik: különféle állásokkal, házasságokkal kísérletezett. Nősült és vált, s mindbe kicsit belepusztult. Panelből panelbe költözött, ha önmarcangoló lett volna, nyilván máig találgatná, hol rontotta el? De nem volt ilyen.

Cipőm, ruhám, kajám, fedél a fejem fölé mindig jutott, minek panaszkodnék, mondta. S tényleg nem zavarta, mikor a barátja magához hívta, úszómedencés villában várta. Tudta, majd a második féldeci után elpanaszolja, tré ez, rosszabbul él, mint tavaly. Most is így iszogattak.

Tré ez, kezdte a pufók, mire a másik szórakozottan megkérdezte: megvan még? Mi, kérdezte a pufók. Tudod, a gombfoci. Játszani akarsz, döbbent meg a pufók. Igen, ha lehetne. A pufók keresésbe kezdett. Megvan, kiáltott. A kapu kicsit csálé volt, de állt. Én a Dózsával, te a Fradival, ahogy szoktuk, mondta a pufók. Csakis, felelte a másik. És zakót ledobva, asztalt félretolva játszani kezdtek a padlón, hat lőtt gólra.

Harminc éve nem játszottak, de belejöttek. Minden gólt hangosan ünnepeltek. Öt-öt, kiabálta a pufók, s támadásba lendült, lőtt, a gomb különös ívet írt le, hallatszott, a kapufát is érintette. Gól, kiabálta, nyertem. Kapufa, állt fel a másik. Gól, kapufa! Ezt mondogatták, és mit még soha, lökdösődni, birkózni kezdtek. Székek dőltek. Mi ez, riadoztak a pufók gyerekei a szomszéd szobában. Semmi, apáék játszanak, mondták az anyukák. És csend is lett. Izzadtan, kimelegedve, vérző orral ültek. Gól, mondta a köpcös. Kapufa, felelte a másik. Csaló, mondta a köpcös, marha, felelte a másik. Jó, gól, és játsszunk 12-ig, ajánlotta a köpcös. Kapufa, de folytathatjuk, felelte a másik. Megölelték egymást, s játszottak. Barátság egy gólon nem múlhat.