Szandi: Szerelem ellen nincs védelem

– December 28-án a Millenárison 25 éves jubileumi koncertet ad. Honnan számolja ezt a negyedszázadot?

– Éppen 25 évvel ezelőtt, decemberben, 13 éves koromban jelent meg az első albumom Kicsi lány címmel – a napokban pedig platinalemez lett a 19. albumom. A nagymamám sem sejthette, hová vezet majd az, hogy a tudtom nélkül benevezett a Modern Hungária együttes által meghirdetett Mini Tini énekesversenyre – merthogy kicsi korom óta mindenhol állandóan énekeltem. Minden csinnadratta nélkül megnyertem, kaptam egy oklevelet és egy vázát, amit aztán a kutyánk összetört. Bennem akkor még nem „csírázott ki” énekesi ambíció – „futólag” állatorvosnak készültem, a lakótelepi lakásunkat számos rágcsálóval és papagájjal népesítettük be. A nővéremet viszont annyira fellelkesítette a győzelmem, hogy egy koncert után odament a zenekarát éppen újjászervező Fenyő Miklóshoz, és kérte, hallgasson meg engem. Az egy nagy találkozás volt. Miklósnak köszönhetem a zenei indulásomat, négy évig és négy lemezen dolgoztunk együtt.

– Hogyan változott meg egy csapásra egy hetedik osztályos tinisztár élete?

– Ugyanabba az iskolába és osztályba jártam továbbra is, de hétvégén egyre többször értem haza késő éjszaka, és egyre többet tanultam turnébuszokon. Szandiként álltam a színpadon, de a tanterembe Pintácsi Alexandraként igyekeztem belépni. Mondjuk a nyolcadikos ballagásomon ez a fajta belesimulás a tömegbe nemigen sikerült: újságírók és tévéstábok lepték el az iskolát, a BBC is forgatott, Miklós németül adott interjút…

– A szülei nem aggódták halálra magukat?

– Dehogynem! Végül mégis engedtek, mert látták, mennyire élvezem, játékként fogtam fel, annak ellenére, hogy valóban kemény munka volt – viszont a stúdióktól a koncertekig mindenhová elkísértek, védelmeztek. Ha tehették volna, a szerelemtől is megvédtek volna.

– Veszélyben volt?

– Az apukám szerint egész biztosan! Tizenhat éves voltam, amikor a nyári Fenyő–Szandi-turnén az ak kor 32 éves Csabi volt a szólógitáros. A turné ideje alatt egyre többet beszélgettünk, lelkileg nagyon közel kerültünk egymáshoz. Az egész családom velünk utazott, a testvérem vokálozott a koncerteken; a hotelekben éjszaka vele aludtam, a szomszéd szobában pedig a szüleink. Révkomáromban, az Európa Szállóban fellépés után a zenekar a bárban lazított. Nekem persze a szüleim szerint ez tilos volt, rég aludnom kellett volna, de a jó éjt puszi után, ahogy anyukám kitette a lábát a szobánkból, Vikivel lementünk a bárba. Csabi várt, lassút táncoltunk, izzott körülöttünk a levegő – aztán kézen fogott és visszakísért a szobánkig, nehogy balhé legyen belőle. Ott, a folyosón csókolt meg először. Még hajnali ötig beszélgettünk. Hiába szegődött cinkosul mindenki, másnap ránk volt írva, hogy szerelmesek vagyunk. Amíg apukám nem tudott erről, Csabit szerette a legjobban a zenekarból – attól kezdve ki nem állhatta.

– A korkülönbség vagy a szórakoztatóipar zavarta?

– Mindkettő. Egy csajozós fiúzenekar nálam jóval idősebb szólógitárosa ne rontsa meg az ő ártatlan kislányát! – ez volt a rögeszméje, ebből nem engedett. Két éven át az anyukám és a nővérem falazott nekünk, hogy titokban találkozhassunk.

– Hosszú idő két év, de aztán csak megenyhült, nemde?

– Az édesapám rendkívül konok, erős egyéniség volt. Nem enyhült meg – én költöztem el 18 éves koromban, egy bőrönddel jöttem el a mustársárga, sötétített üvegű Trabanttal. Nagykorúként nem akartam tovább bujdokolni. Már három éve boldogan éltem együtt úgy Csabival, hogy közös sikerekkel is büszkélkedhettünk idehaza és külföldön, de még mindig csak én egyedül látogathattam meg a családomat. Apukám öt évet vesztegetett el makacsságból! Aztán egyszer nem bírtam, könyörögtem neki, hadd jöhessen fel Csabi is. Rábólintott. Emlékszem, a cicánk Csabi ölébe ugrott a fotelban, aki zavarában fényesre simogatta a szőrét. Apukám hozott egy sört, koccintottak és elkezdtek beszélgetni. Azon a barátságos hangon, ahol valamikor öt évvel korábban abbahagyták. Innentől sajnos már csak két év adatott neki, nekik... Az esküvőnkön még ő kísért az oltárelé, és utána egy hónappal elment...

– Jól érzékelem, hogy Ön és a férje: az ellentétek vonzása?

– Igen. Én egy igazi olaszos, temperamentumos, hangos famíliából származom, mindkét szülőmtől örököltem a lendületemet és energiámat. Csabi egészen más közegből, egy higgadt, orvosokkal teli dinasztiából jött; nyugodt, megfontolt természetű. Őt hitben nevelték, a piaristáknál tanult – én 12 évesen, önszántamból keresztelkedtem meg, és azóta sosem hagytam el a Jóistent.

– Mi vezette 12 évesen a hit útjára?

– Mi otthon nem imádkoztunk, nem beszélgettünk istenről, sőt, karácsonykor sem volt divatban a „jézuskázás”. Emlékszem, épp a pünkösdfürdői strandon napoztam apukámmal, amikor nekiszegeztem a kérdést – ami, biztos vagyok benne, hogy isteni sugallat hatására jött –: meg vagyok-e keresztelve? Zavarba jött: tudod, a rendszer, értsd meg…. Én ebből semmit se értettem. Végül a szomszéd Marika néni segítségével apukámmal eljutottunk Antal János plébánoshoz. Én csak megkeresztelkedni szeretnék – rebegtem neki halkan. De aki megismerte János atyát, érezte az ő elképesztő pozitív és szeretetteljes kisugárzását, az a közösség tagja akart lenni. Ott ragadtam, onnantól kezdve templomba jártam. János atya adott össze a férjemmel, és a két fiunkat is ő keresztelte meg. Sajnos ma már ő sincs velünk.

– Milyennek képzeljük el az Ön családját?

– A két vérmérséklet egészséges elegye a házasságunk, a három gyermekünk pedig ennek a keveréke. Hitünk szerint élünk, de nem bigott vallásosságban. A negatív dolgokat, hatásokat igyekszem kizárni az életünkből, féltve őrzöm a mi kis szeretetburkunkat.

– Roppant nehéz lehet, hiszen Ön ismert énekesnőként kint van a „kirakatban”.

– Nem szeretnék megfelelni senkinek, hiszen a zenében is ízlés szerint választanak az emberek, ezt tudomásul kell venni. És valóban nem sikerül mindig kitérni az igaztalan rágalmak, kritikák elől. Ezek fájnak, még sírni is tudok miattuk. Utálatot és gyűlöletet azonban még az engem bántókkal szemben sem tudok érezni. Engem a szeretet éltet.

– Ön jóval nagyobb „dózist” kap a férjéből, mint egy átlagos házaspár, hiszen együtt dolgoznak, éjjelnappal. Nem sok ez?!

– Nekünk ez teljesen természetes. Egyszerűen szeretjük egymást, és szeretünk együtt lenni – ez a „nagy titkunk”. A mai napig rengeteget beszélgetünk. Csabi a háttérben kb. 15 ember munkáját látja el egyedül. Ő írja és hangszereli a dalaimat, még szövegeket is költ. Mindenről gondoskodik a háttérben. Tökéletes összhangban vagyunk.

– Megismerkedésük idején ő is színpadi ember volt. Valóban elégedett Szandi „hátterében”?

– Csabi a progresszív zenét játszó Solaris együttes gitárosa; járják a világot, nemrég telt házas koncertet adtak a Művészetek Palotájában. A kritikák kiemelték a gitárjátékát, dagadt a mellem a büszkeségtől! Az tényleg igaz, hogy a színpadi léte csorbult, én többet szerepelek. Azt szokta mondani: ő roppant élvezi, hogy mindent rendben tudhat mögöttem. Már most azon aggódik, hogy ha majd a jubileumi koncertemen egy dal erejéig színpadra lép velem, vajon minden rendben lesz-e addig a háttérben...