Valóra váltja az álmokat a Miskolci Guruló Műhely

Már hét Guruló Műhelyt létesített az országban a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK) egy uniós projekt keretében. A miskolci műhely vezetője az idén nyugdíjba vonult Somosi János után Nagy Pál lett. Januártól Görzsöny István kollégája is nyugdíjas lesz, így Farkas Gáborral már csak hárman dolgoznak tovább. (Székesfehérváron csupán egy műszerész tartja a frontot.) Nagy Pál szerint már az is kész csoda, hogy eddigi működésük – kerekes székek javítása vagy személyre szabott átalakítása, s főként az új eszközök létrehozása – valóságos sikertörténetté válhatott. A hozzájuk forduló sérültekről ugyanis már lemondtak az orvosok, a gyógytornászok.

Mint például Martinkáról, a Kaposvár közeli Kadarkúton szegény családban élő kilencéves kisfiúról, akit édesanyja a testvérével egyedül nevel. Martinka első önálló lépéseit a Somosi János tervezte speciális járókerettel tette meg. Szintén szívszorító annak az öt év körüli, halmozottan sérült kisfiúnak a sorsa, aki az egri gyermekintézetben csak csúszott-mászott vagy babakocsiban tologatták. Róla is azt állították a szakemberek, hogy önálló életvitelre sosem lesz képes. Ám mivel az egyik kezét elég jól használta, készítettek neki egy oldalról hajtható kerekes széket. Úgy száguld vele, hogy csuda! Azóta már kinőtte, kapott hát nagyobbat.

– Engem a gyerekek sorsa indít meg a legjobban – mondja Görzsöny István, az ősz hajú „ezermester”, miközben régi elektromos írógépet javít egy mozgássérült férfinak, aki ezzel „rajzol” miskolci látképeket és írók, költők portréit. – Az alapszakmám autószerelő. A program indulásakor számos gyermekotthonba elmentünk. Elmondani sem lehet, mennyire hálásak voltak a mozgásukban korlátozott kicsik, amikor megkapták a kerekes széküket! A halmozottan sérültek csak a tekintetükkel tudták megköszönni…

Farkas Gábor Olgi nénit emlegeti. Az üvegcsontú, picinyke, idős asszony a szikszói kórházi ágyáról a szabadba vágyott. A műhelyben olyan járókeretet gyártottak neki, melynek fékezhetőek a kerekei, így biztonsággal közlekedhet vele. Az a fiatalember pedig, aki se beszélni, se a kezeit használni nem tudja, a műhelyben készült speciális „fejbotos” számítógéppel kommunikál a világgal.

Nagy Páltól megtudom: hazánkban nem gyártanak kerekes székeket. Dániából, Hollandiából, Németországból, s már egyre többet Kínából importálunk. A guruló műhelyekben vizsgálják át, tartják karban, szükség szerint alakítják át ezeket, mert éppen túl széles, netán keskeny az ülőkéjük. Szinte mindegyiken akad igazítanivaló.

Guruló műhely Budapest után most már Miskolcon, Szombathelyen, Kaposváron, Székesfehérváron, Nyíregyházán és Mórahalmon is működik, ám erről sokan nem tudnak. Ez azért baj, mert a legkiszolgáltatottabbak a kis falvakban élő mozgássérültek. Van olyan család, amely nincs tisztában azzal, hogy a járóképtelen beteg jogosult a kerekes székre: receptre felírva 17 ezer forintért juthat hozzá. Tipikus példa erre az a huszonéves miskolci nő, akit egy babakocsiszerű szerkezetben toltak be a műhelybe. Nos, felíratták számára a kerekes széket, majd segítettek kiválasztani a legjobbat – azóta önállóan közlekedik.

A program folytatásaként már sporteszközöket is gyártanak. Mozgássérült vívóknak „társszékeket”, kosárlabdázóknak speciális székeket.

Az eszközök kölcsönzésére is lehetőség nyílik, ha majd olyan épületbe költözik a műhely, mely ezek tárolására is alkalmas. De jövőre talán arra is jut keret, hogy a kieső létszámot pótolják. Elvégre a műhelyvezető Nagy Pál is elmúlt már 60 éves…