'El sem tudom mondani, mit éreztem...'

A Szabad Föld 2015. 8. számában, a "Kinek mondjam el" rovatban megjelent olvasói üzenet, és Ujlaki Ágnes válasza.

Család-otthonUjlaki Ágnes2015. 02. 25. szerda2015. 02. 25.
'El sem tudom mondani, mit éreztem...'

Kedves Ágnes!
Mindig nagyon jóban voltam az édesanyámmal. Amikor apukám néhány évvel ezelőtt meghalt, egymást vigasztaltuk, s ha lehet, még közelebb kerültünk egymáshoz. De aztán mégis megromlott a viszonyunk, amit mindketten bánunk.
A dolog úgy kezdődött, hogy amikor az első kisfiam egyéves lett, vissza kellett mennem dolgozni. A pénzre is szükségünk volt, de mindig is nagyon szerettem a munkámat meg a csapatomat.
Hamarosan három hónapos külföldi megbízatást kaptam, ami óriási lehetőséget adott számomra szakmailag és anyagilag egyaránt. Mindent gondosan mérlegeltünk: anyu elvállalta Petit – aki már addig is sokat volt vele –, mondta, nyugodtan menjek, csináljam a dolgom, nem lesz semmi gond. Az egyszerűség kedvéért a kisfiam a nagyihoz költözött, a férjem persze sűrűn látogatta, vasárnaponként egész nap vele volt. 
Én a három hónap alatt kétszer tudtam hazajönni. Peti az első alkalommal nagyon sírt, amikor elváltunk, másodszorra már egész könnyen elengedett. Erre akkor fel kellett volna figyelnem!
Végül letelt a távollét ideje, boldogan rohantam haza a családomhoz. Amikor a kisfiam meglátott, sírni kezdett és a nagyihoz bújt. El sem tudom mondani, mit éreztem… Amikor hazavittem, sírt utána, majd mikor pár nap múlva meglátogatott az anyám, vele akart menni. Ez aztán fokozatosan feloldódott, s ma már, egy év elteltével, úgy érzem, minden rendben. De nem úgy anyukámmal.
Szinte vérszemet kapott, alig akarta „visszaadni” a babámat! Hónapokig úgy viselkedett, mintha ő lenne az anyja. Ha nálunk volt, felülbírálta a Petivel kapcsolatos tetteimet, le sem tette a kezéből a kicsit, ha sírt, elvette tőlem. És folyton kritizált. Egyszer kitörtem és közöltem vele: nagyon köszönöm, amit értünk tett, de ez itt az én gyerekem, őneki meg csak az unokája! Nagyon megbántódott, s bár később bocsánatot kértem, azóta érezhetően hűvösebb a viszony köztünk.
Üdvözlettel: Dóra

Kedves Dóra!
Semmiképpen sem akarom bírálni, hiszen manapság ki meri megkockáztatni a munkáját, különösen, ha még szereti is. De három hónap távollét ilyen kicsi korban szinte az örökkévalóság a kisgyermek számára. De úgy látom, ma már ön is tudja, hogy ennek az árát fizette. Szerencsére Peti kiheverte az édesanyja távollétét. Ami azonban a nagymamát illeti, neki nehezebb a dolga, hiszen anyai közelségbe került a kicsivel. Veszteségnek éli meg, hogy Peti hazaköltözött, amiben persze nincs igaza. Vissza kell magát állítania nagymamai státusba, nem konkurálhat az édesanyával. Ne féljen, előbb-utóbb sikerül, hiszen az is nagyon kellemes kapcsolat. Ami pedig az ön dolga az anyukája iránt: türelem és megértés. Megérdemli.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes