Hattyúdal - Pár mondat a gépi mosásról

Azok a jó kis magyar masinák! Helyet alig foglaltak, talán csak a fürdőszoba felét. Ha az ember szennyessel megpakolta, szórt bele mosóport, öblítőt, és bekapcsolni se volt rest, zümmögött. S tartott a nyugalom addig, míg a masina pillanatra elcsitult, programot váltott, centrifugált. Előbb lassan, lomhán mocorgott, később ugrált, majd bedühödve pattogott a kövön. Csempét repesztett, mosdókagylót csorbított. És a férfi ilyenkor hősként vetődött: előbb kézzel próbálta leszorítani, később ráfeküdt a gépre. Rázatta testét, lelkét. Percekig háborúzott. Nem adta fel, tudta, ha a gép elszabadul, skandalum lesz.

Akkor az agyas, találékony férfi masinát cserélt, próbálkozott a stabil, mázsás szovjet géppel, amire ha centrifugálásnál rádőlt, meg nem állította azt, de legalább könyökét, vállát kificamította.

Szívem, nem lehetne, próbálkozott akkor férfi, de az asszony fejet csóvált: nem! A nagymamától kapott, horgolt, mosásba adott karácsonyi terítő helyett valami nyuszis rettenetet adtak vissza. Ez se a mi ágyneműnk, elcserélték, sorolta tovább a sérelmeit. Jegyezd meg, a Patyolatba többé nem megyünk! Úgy 25 éve ennek? Ám minden fogadalom arra jó, hogy emlékezzünk rá és megszegjük. Patyolat? Ámulok a szinte elfeledett logót látva. Még létezik? Nem mondhatni, hogy üzletük üzletbe ér: mára a 180 régi fővárosi átvevőhelyből 2 maradt, a 3000 dolgozóból 12.

Meggazdagodni ebből a munkából sosem lehetett, de némi haszon csak maradhatott rajta, mert privatizálták. Békásmegyeren járok. Tény, nem a főváros közepe, de gépeikkel itt senkit nem zavarnak, a bérleti díj is megfizethető. Hétfő délelőtt csak ketten állnak előttem a sorban.

Egy csinos hölgy kiskosztümöt tesz a pultra. Pecsétes lett – panaszolja, és Huszárné Icával, a boltvezetővel, mint műtőben a beteg felett illik, konzíliumot tartanak, mi lenne a jó eljárás.

Huszárné nem ma kezdte a szakmát: 1968-ban Boldogkőváraljáról jött a fővárosba. Sokan jelentkeztek akkor, egy ajánló minimum kellett. Pedig úgy volt már akkor is, mint ma: aki három napot, egy hetet itt kibírt, megszokta, maradt.

Nem jobb, nem rosszabb munka ez, mint a többi, csak más. Este, a műszak után nem kell altatódal, gyors álmot hoz az éjjel. Bár a gépek majd’ mindent megcsinálnak helyettük, de emelni, rakni, hajolni örökösen kell, és vasalni is. Már a munkafelvételnél, a későbbi viták elkerülése okán észnél kell lenni.

Ezért a két hölgy összehajol a kosztüm fölött. A folton túl hiányzó gombokat leltároznak, bélést, szövetet vizslatnak, van-e rajta sérülés, kopás, jegyzőkönyvet írnak alá mindenről. T. úr régi kuncsaft. Száz emberből egy szeretné saját maga a gépbe helyezni szennyesét. Ő az! Nem bíz semmit a véletlenre: mosóport, öblítőt is hozott magával.

Olcsóbb így, kérdem. Hajaj, mondja, nem is kevéssel. Hanem, folytatja, a mosás bizalmi kérdés, szereti látni, mi történik a ruhával.

Csendesek a mai gépek, állapítom meg, nem is ugrálósak. Nézem az asszonyokat, lányokat, amint a gépek között hajolgatnak, sok idejük beszélgetni nincs. Pista bácsi, szólnak néha. És Pista bácsi, Terék István ilyenkor indul, hogy mi a baj? 44 éve jött a Patyolathoz.

Vidám idők voltak azok, soha meg nem állt, üzemtől üzemig járt. Gépeket reparált, eközben tudott meg annyit a szakmáról, mondják róla, hogy amit ő nem tud, megtanulni is felesleges. 57 éve dolgozik, asszonya néha feddi: Pista, ideje már, pihenjél. Menne, de a döntést nem kapkodja el: a munka élteti, s az utódját is ki kell még nevelnie. Mutatja, igyekeznek mindenből a legjobbat venni, csak ez a gép, bök egy böszme monstrumra, tízmillió forint.

Ha egy alkatrész elromlik, az se két fillér. Régen a Baross utcai mosodában akkora volt a pára, hogy a lányok a műszakban kombinéra, bugyira vetkőztek. Szemben kárpitosüzem volt, a munka gyakran leállt, a férfiak a padlásról átleskelődtek.

A főnök erre ventilátort hozott, mindenki haladjon. Zakor Zsolt ügyvezető megtermett fiatalember, a vendéglátóipart cserélte a Patyolatra. A munka?

Csak olyan, mint másutt: nem árt, ha a „főnök” jelen van és mindenhez ért. Itt pedig annyi a munka- és egészségvédelmi szabály, előírás, mit be kell tartani, hogy bár könnyen tanulok, időbe telt, mire teljesen képbe kerültem, mondja. Mire a legbüszkébb, kérdem, rögtön feleli: arra, hogy ma már alig van reklamáció.

Aztán mosolyogva folytatja: 2003 januárja óta minden munkamozdulatot kitanultam az üzemben, állítólag kiválóan vasalok, az itt dolgozó asszonyok is látták. Tudják, hogy én csak olyat kérek tőlük, amit, ha kell, magam is meg tudnám csinálni. Ezt azért értékelik.