Balázs Éva: Tavasz van, gyönyörű!
Itt a tavasz, bizony ám („Jót rikkant az ég!” – írta József Attila is), hiába riogatnak a napok múlva visszatérő téllel! Ha igazuk lesz, akkor is március van. Persze tudom, a legeleje, és talán tényleg korai még örülni, de ha éppen kék az ég, nagyon is másképp kék. Még a repülőgépek is máshogy húznak néma fehér csíkot fönn a magasban. És ami a legfontosabb, tócsafodrozó szelek nyargalásznak.
Ilyenkor nagyon unom a csizmát, készenlétbe helyezem a kiskabátot, jöhet a vékonyabb harisnya meg a (persze módjával) rövidebb szoknya. Hogy többszörös bakfis létemre benőhetett volna a fejem lágya? No, igen, de az öröm nem korfüggő. És nincs köze az átmenetileg visszaeső hőmérséklethez, se a kései, önfitogtató hóesésekhez. A hóvirágok kibújtak, a faágak hegyében mocorgó nedvek már nem apadnak ki, a levegőt lassan megtöltik a nyiladozó barkák lenge pollenjei, és a madarak továbbra is aktívan küldözgetik üzeneteiket, nem beszéli le őket semmi, hogy itt az idő, visszavonhatatlanul itt a tavasz.
Hát engem sem. Különösen azóta, hogy újabb megerősítést kaptam két két és fél évestől. A kék szemű, már most kész nőkként viselkedő ikerlányok önfeledten hintáztak a délelőtti napsugaras madárcsicsergésben, és lelkesen énekeltek, egyebek közt az egyik legszebb magyar népdalt: azt, amelyikkel Freddy Mercury is nagy sikert aratott annak idején a sportcsarnokban. Ellágyulva néztem a harsogó apróságokat, mire a következő strófa ütötte meg a fülemet: „Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom, / minden madár táskát választ, virágom, virágom…” Milyen igazuk van, és hozzá cipőt is, tettem hozzá magamban, végképp megerősödvén az igazamban, hogy nem volt itt sose tél!
