Megvénül a királyfi is

Ha azt mondjuk, hogy öregség, sok mindenre gondolunk, csak a boldogságra nem. Inkább a magány, a betegségek és a megélhetési gondok jutnak az eszünkbe. Amikor a könyvesboltban megláttam a Mesék boldog öregekről című kötetet, rögtön átvillant az agyamon: lehet-e boldogan élni idősen? A szerző, Boldizsár Ildikó több ezer mesét olvasott el, mire összeállt legújabb könyve: – Alaposan megfigyeltem a környezetemben élő időseket, és sokat beszélgettem velük a problémáikról, az életkorukkal járó fizikai, lelki és szellemi nehézségekről. Kíváncsi voltam, mit tanítanak számunkra a népmesék az idő múlásával együtt járó változásokról. Nos, az öregkor bölcsességét hirdető meséket éppúgy nem találtam, mint panaszokkal teletűzdelt történeteket.

A mesék az öregedést az élet részének tekintik. Aki ezt felismeri és elfogadja, idejében felkészülhet rá, s krízis helyett új lehetőségek tárházának fogja tekinteni. Érdekes, hogy a mesebeli apókák és anyókák mind-mind nagyon szegények, vagyis az öregedésben rejlő „egyszerűsödést” a mesék a szegénység szimbolikus képével fejezik ki. Aki ugyanis a mesékben szegény, abból vagy minden lehet még, vagy – természetesen nem anyagi értelemben – mindene megvan már. Azok az emberek boldogok öregkorukban, akik együtt mozognak az idővel, s mindenben megtalálják a szépségeket.

Kell-e, hogy az ember az egész életét boldognak könyvelje el, vagy létezik a kései megvilágosodás? A szerző szerint a mesék könyörtelen rávilágítanak, hogy a test és a lélek olyan lesz, amilyennek „faragták”. Hogy ki milyenné válik öregkorára, egy folyamat része: a szüleink indítják el, majd mi fordulunk abba az irányba, amely egy ponton túl törvényszerűen visz végig bennünket a magunk választotta úton. Sajnos nemigen tanítják meg nekünk, hogy felelősök vagyunk végső formánk alakulásáért, így olykor túl későn vesszük észre, hogy rossz irányba haladunk.

A mesékből az is kiderül, hogy az idő múlását tényként elfogadó öregek letisztult élettapasztalatokkal rendelkeznek, és összetartó erőként vannak jelen a családjukban. Ezért boldognak érzik magukat. Odafigyelnek rájuk, s nekik is jut idejük arra, hogy másokat meghallgassanak. Képesek objektív módon látni a világot, helyes ítéleteket hozni, mint ahogyan azt is tudják, miképpen őrizhetik meg a régiek mindent felölelő tudását és emlékezetét. Ezektől az öregektől a fiatalok is szívesen elfogadják az intelmeket. A mesék arra is felhívják a figyelmet, hogy ez az információcsere akkor zajlik optimális módon, ha az öregek csupán akkor adnak tanácsot, amikor azt kérik tőlük.