'Mit tehetnék, hogy akit szeretek, a zombiállapotból kimozdítsam?'

Kedves Ágnes!
Egy alföldi kisvárosban élünk a férjemmel és két lánygyermekünkkel. Pontosabban: a nagyobbik lányunk nemrég külföldre ment dolgozni, a kisebbik még középiskolás, jövőre érettségizik. A férjemmel tavaly nyáron volt az ezüstlakodalmunk. Akkor még minden szépnek, jónak tűnt. Aztán ősszel beütött a mennykő.
Szeptember közepén közölték a férjemmel, hogy megválnak tőle, kapott némi végkielégítést, október 1-je óta nincs munkája. Ez letaglózta, mert 22 éve dolgozott ezen a munkahelyen. Aztán kissé összeszedte magát és nekiállt munkát keresni. Hát a környékünkön ez teljesen lehetetlen. Pedig technikusi végzettsége, plusz két szakmája van. De 53 éves. És most már látszik is rajta…
Ahogy múlik az idő, úgy veszíti el a reményét.
Most már nem is keresi a lehetőségeket, mert azt mondja, úgyis hiába. Egyre többet alszik, vagy szinte üveges szemmel bámulja a tévét. Tavaly még legalább kitakarított, művelgette a konyhakertet, jó volt úgy hazatérni a munkából, hogy otthon már alig várt házimunka. Most már ezt sem csinálja. Emiatt, bevallom, egyre több köztünk a feszültség. Korábban nem veszekedtem vele, hiszen mindent megtett azért, hogy újra el tudjon helyezkedni. De most, még ha nem is akarom, mérges leszek, amikor látom, hogy egy szalmaszálat sem tesz keresztbe. Nem is szól hozzám, kiköltözött a hálószobából – mintha engem okolna a bajáért.
Persze, hiányzik a keresete, de nem fogunk éhen halni, amennyi kell a megélhetéshez, megkeresem, a gyerek úgysem akar továbbtanulni. De mit tehetnék, hogy a férjemet, akit szeretek, ebből a zombiállapotból kimozdítsam?
Üdvözlettel: Györgyi

Kedves Györgyi!
A férje jelenleg súlyosan depressziós. Valahogyan rá kellene vennie, hogy forduljon szakemberhez. Ha ez nem sikerül, próbálja meg a lányait bevonni, gyakoroljanak hatást az apjukra. Mondják neki azt, hogy az orvos nyugtatót ír fel, ez nem hangzik olyan rosszul.
Nem érdemes veszekednie vele, csak ront a helyzeten. Kezelje őt szeretettel, kedvesen, éreztesse, hogy nem hibáztatja a kialakult helyzetért. De mondom, itt már szükségesnek látszik a pszichiáter beavatkozása. Ha a férje állapota javul, újult erővel kezdhet munkát keresni.
Általánosan annyit lehet még elmondani, hogy a férfiakat rosszabbul érinti a munkájuk elvesztése, mint a nőket. Nem csak azért, mert többnyire nagyobb a keresetük, hanem azért is, mert nehéz elviselniük a kudarcot, lecsúszásnak érzik, ami a családfői tekintélyük elvesztésével jár. Ilyenkor kell a feleségnek megértőnek lennie, és éreztetnie, hogy majd együtt kikeverednek a bajból. Önöknek is ezt kívánom!
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes