Az idős szülők meghaltak, mi legyen 59 éves, Down-szindrómás fiukkal?

Kedves Ágnes!
Levelemet a teljes tanácstalanság és kétségbeesés íratja velem. Sorsdöntő helyzetbe kerültem, de dönteni nem tudok.
A szüleim ez év elején egy hónap leforgása alatt meghaltak. Idős koruk ellenére hatalmas fájdalom ez számomra, a gyász nagyon megvisel, borzasztóan hiányoznak. Ebben a szülői szeretetben élt az én öcsém, aki Down-szindrómás. Én most a szülői házban lakom az öcsémmel, hiszen magára nem hagyhatom, állandó felügyeletre van szüksége.
Ő csendes „gyerek” (59 éves), aki a saját otthonában jól elboldogul, éli a mindennapi megszokott életét. Ha valahova mennem kell, a férjem vigyáz rá, ha elhozom a saját otthonomba, este viszem vissza, én ottmaradok vele, de a férjem éjszakára már hazamegy. Hozzá kell tennem, hogy ő sok mindenben segít, bevásárol, főz. De most már sürget, hogy találjak az öcsém számára egy intézetet, hogy mi is együtt lehessünk, éljük a mindennapi életünket, esetleg valahova el tudjunk menni. De ha belegondolok, hogy ki kellene szakítani a megszokott környezetéből, s ráadásul bevinni egy idegen helyre, idegen emberek közzé, a szívem szakad meg. Állandó lelkiismeret-furdalás gyötörne, hogy az ártatlan testvéremet, aki semmiről nem tehet, eldobtam magamtól. Ugyanakkor szeretem a férjemet, együtt akarjuk leélni a hátralévő életünket. Folyton ezen rágódom…
Üdvözlettel: Márti

Kedves Márti!
Meg kell mondanom önnek, hogy amióta ezt a rovatot szerkesztem – idestova nyolc éve –, még ennyire tanácstalan nem voltam. Mert nincs jó döntés. De ha már megtisztelt a bizalmával, mégis válaszolnék valamit.
Ez nagyon nagy gond. Megértem, hogy sajnálja a testvérét, és joggal aggódik: tényleg trauma lesz neki kiszakadni a megszokott környezetéből.
De úgy gondolom, hogy egy asszonynak mégis a férje mellett van a helye, ha stabil a házassága. Első a házastárs és a gyerekünk, s csak aztán következik a testvér. Tudom, kegyetlenül hangzik, de úgy látszik, az élet most tényleg választásra kényszeríti önt.
Ám ha lehetséges a hely kiválasztása, próbálja meg olyan intézménybe helyeztetni, ahol gyakran meglátogathatja, ahová vihet neki egy kis édességet, apró ajándékot, hogy éreztethesse vele a szeretetét. Készüljön fel rá, hogy így is nehéz lesz neki. Mégis azt gondolom, hogy nem áldozhatja fel a házasságát a testvére miatt.
Kedves Márti! Kívánom önnek, hogy a lehető legkisebb sérüléssel kerüljenek ki ebből a helyzetből, bár anélkül bizonyára nem lesz áthidalható. Kérem, írja meg majd a fejleményeket.
Szeretettel üdvözli: Ujlaki Ágnes