Guba Zoltán: Vízre szállunk

Olvasni kezdett, de unta az újságot, inkább az ifjú hölgyeket kezdte lesni, persze ügyesen, hogy az asszonykájának fel ne tűnjék, meg ne kérdezze, te mit csinálsz, szívem? Hanem cudar meleg volt, a férfi az árnyékba húzódott, ejtőzött, de rájött, ez nem az ő stílusa. Agyalt, mit kéne tennie, hogyan viseli el a hetet, amiből félóra ugyan már eltelt, de azért maradt még idő.

Megvan, csapott a homlokához, és sajgó derekával nem törődve felugrott. Mindjárt jövök, szívem, jövendölte. Mire készülsz, aggódott az asszonykája. Nyugi, megtudod, ha kész leszek. Ezt mondta este, másnap, sőt harmadnap is. Néha biztatóan hozzátette, jól haladok. S nem lódított: fúrt, faragott, kopácsolt, ragasztott. Azt tervezte, hajót épít, kéttestű katamaránt: a hajótest szörfdeszka volt, és keresztbe is azt tett. A deszkák végeit gondosan lecsapkodta, lécekkel, csavarokkal a hajótest két oldalára erősítette. Úgy festett az egész, mint a nagyra nőtt kereszt. Mosógépből motort szerelt ki, ez tolja majd a hajót, akkumulátort is illesztett a szerkezethez. Hogy azt víz ne érje, egy régi esernyő szövetét varrta rá. Hogy kényelmesen essék az ülés, két csukható horgászszéket is tett a „hajóra”. Úgy ülünk rajta urasan, akár a fogathajtók, jövendölte a férfi. Hanem előbb még a régi babakocsit átalakította: azon tolták ki a hajót a partra.

Vízre tették, nem süllyedt el. Halk taps, füttyögés. Ráültek. A szerkezet stabilan állt, a motor első pöccre indult. Az emberek sapkákat dobáltak a levegőbe. S ők indultak, nem bántóan gyorsan, úgy kilométeres óránkénti sebességgel, de azért haladtak. Sajnos csak körbe, körbe. Igazítok rajta, lelkesedett a férfi, s talán három napot dolgozott még, amikor újra feltűntek a vízen és megindultak a túlpartra. Az emberek egymás nyakába borultak, lám, mire képes a magyar elme, ha akar. Integettek a távozó hajónak, ők puszikat dobáltak. Már sötétedett, nem látszott a part, a nézők, minden eltűnt, amikor a motor utolsót köhögve leállt. Semmi baj, legyintett a férfi, legfeljebb kievezünk. De rájött: az evező a parton maradt. Mi lesz velünk, kérdezte aggódva az asszonyka. Kiúszunk, felelte a férfi, és maguk előtt lökődve, néha belekapaszkodva a hajóba, megindultak.

A férfi szólt: „Csak akkor születnek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek.” Hullámzott éppen, több szó már nem esett köztük.