Kortalan szívügyek - Történet a nagymamáról, akin átlát a hatéves unokája

– Mammmi, te jössz! Nem hallod?!

A nő összerezzent a szemrehányó gyerekhangra, és zavartan lépett az egyik sárga bábujával. Az unoka kaján vigyorral szemlélte a társasjáték állását – nem kérdés, hogy ő nevet majd a végén. És az alku szerint a vesztes fizeti a szokásos napi főtt kukoricát! Jelen állás alapján a nagymama. A hatéves türelmetlenül dobott, s lépett a piros figurával.

De a sárgák gazdája megint elmerengett. A kislány sokáig azt hitte, a Balatonban pancsolók vonják el újra és újra a nagymama figyelmét az ő diadalmas győzelmi menetelésétől – bár ennek nem sok értelmét látta, hiszen az imént épp a nagyi terelte ki a vízből a déli forróság miatt. Csak most vette észre: nagyi a sötét napszemüvege mögül titkon a fűzfa túloldalának árnyékában olvasgató idős párt lesi.

Az unoka nem először „érte tetten” nagymamáját a nyaralás alatt. Tegnap ilyenkor ugyanígy elvesztette a hercegnős memóriakártyák fonalát egy tollaslabdázó pár láttán, az esti mese alatt pedig – bármennyire leplezte – könnybe lábadt a szeme, amikor Arielre rátalált a szerelem.

– Papán jár az eszed, ugye? – A kislány váratlanul szegezte neki a kérdést. Az asszony, hogy időt nyerjen, zavartan dobott és lépett a sárga bábuval. Kire ütött ez a gyerek, morfondírozott, hogy folyton a felnőttek dolgába üti az orrát?! Ráadásul kitűnő érzékkel, ismerte be legalább saját magának.

Egyenes válasz helyett egy réges-régi vidám családi történettel rukkolt elő, ami történetesen épp a Balatonnál esett meg: vele, papával és a három lányukkal. Az unoka nem ismerhette a majd’ húsz évvel ezelőtt elhunyt nagyapját, ezért falta ezeket a megörökölt emlékeket. A kíváncsisága így időről időre jóllakott – ám a hiányérzet maradt.

Visszatértek a sárga-piros csatához. Annál is inkább sürgősen a végére kellett járni a játéknak, mert már tudták: a főtt kukoricás biciklije minden egész órakor begurul a partszakaszukra. A nagymama, csodák csodája, győzelemre vitte a vesztésre álló napszínű csapatot. Igaz, pirinyót furcsállotta, hogy az unoka ezúttal nem vádolta meg csalással, és pityergéssel sem akart kicsikarni utólag legalább egy döntetlent.

– Na, akkor megyünk főtt kukoricát venni? – kérdezte a gyerek, és elkérte a mellettük pihenő édesanyjától a rávalót. Ez becsületbeli ügy: ő vesztett, ő fizet.

Nagymama és unoka kéz a kézben mentek a sétányon. Nem beszélgettek, ami szokatlan volt a nonstop csicsergőtől.

– Kedves bácsi – jegyezte meg halkan a kislány pár perc múlva, kilépve egy kicsit a főtt kukoricáért várakozók sorából.

– Az – szaladt ki az oldalt álldogáló nagymama száján a felelet gyanútlanul. Valahogy tudta, kiről van szó. A következő pillanatban megszólalt a fejében a vészcsengő: túl könnyen győzött, méghozzá tuti vesztes állásból! A hatéves nem vesztett – valójában elnyerte az intézkedés jogát.

Elkésett. A férfi már a kukoricacsöveket sózta és nyújtotta, amikor a kislány mosolyogva megkérdezte tőle:

– Tessék mondani, van a bácsinak felesége?!...