Mit lehet tanácsolni ennek a nehéz élethelyzetbe került családnak?

Kedves Ágnes!
Nagyon nehéz élethelyzetbe került a családunk. Magam csak mellékszereplő vagyok a történetben, de a döntések engem is érintenek. Kíváncsi vagyok a véleményére. A fiam 36 éves, sikeres üzletember. A középiskolai szerelmét vette feleségül, akivel ilyenformán húsz éve vannak együtt. Jutka érettségi után nem tanult tovább, ő született anya és feleség. Példásan neveli két gyermeküket. Háziasszonynak is tökéletes, én meg sem közelítem gondosságban és alaposságban. A fiam rengeteget dolgozik, mindent megad a családjának, az otthont Jutka jelenti. S ez így is volt egészen a közelmúltig, de fél évvel ezelőtt felrobbant a bomba. A fiam kettesben akart találkozni velem, éreztem, valami baj van. Könnyes szemmel bevallotta, hogy szerelmes. Mégpedig a huszonéves kolléganőjébe, akivel már egy éve tart a kapcsolata. Tökéletes a testi, lelki, szellemi összhang köztük, ő élete nagy szerelme. De a feleségét is szereti, nem akarja elhagyni, a gyerekei nélkül meg nem tudna élni. Sajnáltam őt, vigasztaltam. Néhány hét múlva kitört a botrány, Jutka kérdőre vonta Tomit, aki mindent bevallott és azt mondta: nem tud lemondani sem a szerelméről, sem a családjáról… A menyem válni akart, a gyerekek is kiborultak. Erre a fiam szakított a szerelmével. Otthon maradt, ám súlyosan depressziós, rengeteget fogyott, azt hiszem, nagy áldozatot hozott. A szívem szakad meg érte. A férjem egyértelműen dühös rá: miért sodródott ilyen érzelmi válságba, persze, hogy a család az első. Szidja is, gazembernek nevezi... Én viszont nagyon sajnálom Tomit, tudom, hogy nem ő akarta ezt. Meghallgatom, együtt érzek vele, de mégis abban igyekszem erősíteni, hogy maradjon a családjával. Vagy egyáltalán ne foglaljak állást?
Üdvözlettel: Edit

Kedves Edit!
Ez valóban embert, szülőt, családot próbáló válság. Nem hinném, hogy el kellene ítélni Tomit, aki most éli meg férfiként a nagy szerelem élményét, hiszen házassága a diákszerelem természetes folyományaként jött létre. A sors azonban úgy hozta, hogy nem adhatja át magát teljesen az új érzésnek, hiszen akkor a családjáról kell lemondania. Biztosra veszem, hogy lesznek még fordulatai ennek az ügynek, a végső kimenetelt nem lehet megjósolni. Nekem a férje véleménye túl kategorikus, nem tartom gazembernek a fiukat, aki, bármi történik is, a gyermekük marad. De ott vannak persze az unokák, sőt a menyük is. Ezért csak megerősíteni tudom az ön hozzáállását: megérti, sajnálja, szereti a fiát, de igyekszik visszaterelni őt a családjához. Kár, hogy az ilyesmiben végül is nem a szülők döntenek…
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes