'Anyai elkeseredésemben írok önnek - hol rontottuk el?...'

Kedves Ágnes!
Anyai elkeseredésemben írok önnek. Örökké azon gondolkodom, hol rontottuk el a gyerekek nevelését. Ugyan egészségesek, szépek és még eszük is van, egyik sem tanul rosszul. De mégsem olyanok, mint amilyen gyerekekre vágynék. Pedig, higgye el, rengeteg energiát, törődést, és nem tagadom, pénzt is fordítottunk a nevelésükre. Úgy érzem, mégis kudarcot vallottam. Kicsi korukban minden este meséltem nekik, színházba, moziba, hangversenyre, kiállításokra vittük őket. Marci 17, Lili 15 éves. Ma a tankönyveken kívül soha nem vesznek könyvet a kezükbe, betűt csak a monitorról fogyasztanak. Kulturális érdeklődésük nulla, időnként a mai, borzalmas zenéjüket hallgatják. Kirándulni, úszni, síelni vittük őket – ma a legkisebb mozgás is nehezükre esik. És hát a számítógép meg az összes többi kütyü. A fiam hazajön délután az iskolából, beül a gépe elé, és még éjfélkor is ott ül. A lányom egész nap a közösségi oldalon lóg és a barátnőivel cseveg. Néha odavakkantanak nekünk egy-egy szót, némi kedvességet csak akkor kapunk tőlük, ha valamit akarnak. Semmi, de semmi nem érdekli őket…
Üdvözlettel: Katalin

Kedves Katalin!
Semmi nem érdekli őket? Ó, dehogynem, csak éppen nem az, ami a szüleiket, s általában minket, felnőtteket. Kamaszok, és megvan a saját, belső világuk. Ha meg néha egy kis rést nyitnak rajta, hogy bepillanthassunk, akkor elborzadva menekülünk, mint ön is a zenétől. Bizony, meg kellett volna hallgatnia, és bizony, meg kellett volna keresnie benne a jót. S ha nem találja, még akár füllentenie is kellett volna…
Szerintem nem indokolt a nagy elkeseredés. Mindig azt mondom, amíg a kamasz nem drogozik, nem bűnözik és rendesen tanul – addig nincs ok sem kétségbe esni, sem haragudni. Mert azokhoz az igazi bajokhoz képest a kütyük bújása, a faragatlan kamaszmodor jelentéktelen probléma, ugye? Önök jó polgári nevelést adtak nekik gyermekkorukban. Ez nem vész el! Most nem így látszik, de valamiképpen elraktározódik a személyiségükben, s egyszer majd újra napvilágra kerül. Hát bizony, a kamaszkort minden családtagnak túl kell élni. Próbálja felidézni az emlékeit: mi sem voltunk kis angyalok, s mi is túléltük. Meg szegény szüleink is.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes