Az elgyötört anyukák már nevetni is tudnak! Messze tűnik a baj - A Bátor Táborban jártunk

Kristóf a karján lévő színes karkötőkkel babrál: – Orvos szeretnék lenni. Gyerekorvos – mondja az alig tizennégy éves fiú. Három éve tudja, mi a gyógyítás, mit jelent életeket menteni. Addig makkegészségesen élte a kamaszok szokásos életét. Focizott, teniszezett, kitűnően tanult. Aztán egyszer csak elkezdett gyengülni, fogyni, mind gyakrabban panaszkodott fejfájásra. Édesanyja, Szilvi, orvostól orvosig vitte, akik leginkább csak legyintettek: gyorsan nő a gyerek, nem kell aggódni. Fél év múlva már annyira rosszul volt a fiú, hogy az ügyeletes orvos azonnal a Heim Pál Gyermekkórházba irányította. Leukémiás – közölték a lesújtó diagnózist, s Szilvi csak annyit tudott kérdezni: ugye, meggyógyul?

– Tíz hónapig voltunk bent, Kristóf mintegy száz kemoterápiás kezelést kapott. Egyszerre hat gép volt a fiamra kötve. Megtanultam kezelni az infúziós pumpát, adagolni a gyógyszereket – idézi föl Szilvi életének legszörnyűbb időszakát. – Kristóf hihetetlen elszántsággal küzdött. Amikor kihullott a haja, csak annyit mondott: na, ilyen macsó lennék kopaszon. Magántanuló lett a kórházban, kitűnően végezte el a hatodik osztályt is. A többi beteg gyerek mindig nála bandázott, egy nyolc hónapos kislányt gyakran ringatott álomba – mondja Szilvi, s már képtelen visszatartani a könnyeit.

A testvérek, Ádám és Dani igazán akkor értettek meg mindent Kristóf betegségéről, az egészséges és a beteg gyerekek együttműködéséről, amikor közösen mentek táborozni. Már másodszor jártak hármasban testvértáborban, a Bátor Tábor Alapítvány szervezésében.

– Ha egy gyereknél valamilyen súlyos betegséget diagnosztizálnak, a család élete felborul. A szorongás, a fájdalom és a félelem uralja a mindennapjaikat, elszigetelődnek, az egészséges gyerekek óhatatlanul háttérbe szorulnak. A betegséget sokkal könnyebb elfogadni és elviselni, ha akad hozzá egy megértő, befogadó és vidám hely. Ezért jött létre a Bátor Tábor – meséli Fodor-Kovács Éva marketing- és kommunikációs vezető. Ez a zárt csodavilág Hatvanban, az egykori úttörőtábor helyén működik, cégek és magánszemélyek támogatásából és felajánlásaiból, állami hozzájárulás nélkül. – Mindent megteszünk, hogy a gyerekek minél jobban az élményekre és egymásra hangolódjanak. Itt olyan inspiráló közegbe kerülnek, ahol pillanatok alatt megnyílnak. Nincs köztük versengés, mindenkinek lehet sikerélménye. Többek között a lovaglást, az íjászkodást, az evezést, a színjátszást és a táncot is kipróbálhatják, természetesen terápiás céllal. Az itt töltött egy hét alatt szó sem esik a betegségről, noha a gyerekek minden lépését önkéntes orvosok, nővérek, dietetikusok vigyázzák. Évente ezernél is többen jönnek hozzánk töltődni. Igény van rá, hiszen évente 250-300 új daganatos gyereket diagnosztizálnak az országban.

A táborlakókat önkéntesek segítik: többszörös a túljelentkezés, komoly szűrőkön kell átesniük a jelölteknek. Törőcsik Tamás éppen akkor jelentkezett, amikor a színjátszó körbe kerestek segítséget. – Az ember szárnyal a gyerekek mellett, s nincs annál csodálatosabb, mint amikor egy visszatérő táborozón észreveszed, hogy egyik évről a másikra mennyivel nyitottabb, mosolygósabb lett, és a gyógyulás jelei is szemmel láthatóak rajta. A beteg gyerekeknek önbizalomra és rengeteg szeretetre van szükségük – mondja Tamás.

Miközben beszél, látom, ugyanolyan színes karkötőket visel a kezén, mint Kristóf. Minden tábor után jár egy ilyen. Ez az összetartozás jele, hogy felismerjék egymást a nagyvilágban.