Házasságról, megcsalásról, elhagyásról... Itt ilyen nyíltan beszélnek? - Terápia

A fehér bőrkanapén egy zaklatott fiatal lány ült a telefonjába feledkezve. Szélsebesen jártak az ujjai, közben grimaszolt és fújtatott. Hevesnek tűnt a párbeszéd.

Az ő idejében ez még nem így ment, hanem a gimnázium gesztenyefái alatt, a padon, amire minden szerelmespár rákarcolta a nevét. Ott csókolóztak, és ott szakítottak, nem ám telefonon, futott végig rajta, különösebb indulatok nélkül.

Felakasztotta a kabátját a fogasra, és leült az egyik üres fotelbe.

Halk zene szólt, épp egy negyvenes nő került sorra. – Mindenen változtatni akarok, az egész életemen. Tegnap elváltam – kezdte a vallomást. Itt ilyen nyíltan beszélnek? – ijedt meg hirtelen, attól félve, neki ez nem fog menni. Ismeretlenek között mindig nehezére esett a beszéd, különösen a kitárulkozás. Hogy ő másoknak elmondja a gondjait? Elképzelhetetlennek tartotta. El is döntötte, egyelőre csak figyel. Az is terápia.

A többiekből rövidesen ömlött a szó. Házasságról, megcsalásról, elhagyásról. A személyzet közben tette a dolgát és figyelt. Hagyták, hogy a nők beszéljenek. Beszélt a tanárnő a lehetetlen szülőkről, a piros tűsarkús anyuka meg a lehetetlent követelő tanárokról. Az elvált nő a randevúzásról, a fiatal telefonozó lány pedig az anyjáról, aki mindig piszkálja a külseje miatt. Ezért is van itt.

A hangulat lassan oldódik.

Ahogy kibeszélték magukat, megnyugodtak, lett már helye a viccelődésnek és a nevetésnek is. – Nem is olyan rémisztő – futott át rajta, menni fog ez. Akkor odalépett hozzá az egyik fehér ruhás alkalmazott. – Jöhetsz a mosóba! Vágás is lesz? Vagy csak szárítás? Mesélj, mivel foglalkozol!