Sorstársak a hadifogolytáborban - 'Hátha valaki felismeri a rokonát vagy ismerősét'

Nagyon szeretem a lapjukat, régi olvasójuk vagyok. Itt küldök egy fényképet, amely a strasbourgi hadifogolytáborban készült 1946-ban, s amelyen jobbról az első a férjem, Vrezgó János. 1944. október 5-én vonult be katonának Budaörsről, a repülősökhöz. 1945. április 16-án a németországi Mainznál amerikai hadifogságba esett, majd átadták őket a franciáknak, így kerültek Strasbourgba, ahonnan 1946. április 12-én térhetett haza. Hadifogolyként eleinte nagyon sokat szenvedtek. Hónapokig nem volt fedél a fejük fölött, az eső meg állandóan esett, és hogy valahogy védjék magukat, gödröt ástak kanállal, amit kopottan hazahozott emlékbe. Rengeteget éheztek, aztán meg kiütött a vérhas, és sokan meghaltak közülük. Később jobbra fordult a sorsuk, bekerültek lágerekbe, lett konyha is, és hármukat – a képen mellette látható két társával – megválasztották szakácsnak. Már ki is járhattak dolgozni.
A közelben volt egy suszteráj, egy alacsony hölgy volt a tulajdonosa. Nagyon sokszor vitt, osztott kenyeret a foglyoknak. Amikor egy év után elérkezett az idő, hogy hazajöhetnek, nagyon szép elbocsátó levelet kaptak, egyik sarkán a magyar, a másikon a francia zászlóval. A szövege: „Most, amikor elérkezett a szabadulásod ideje, hazatérsz, de soha ne feledd el a sok szenvedést, jussanak eszedbe a sáros lágerek. Szeresd Istent, és szeresd Hazádat, és mindig méltó állampolgára légy Hazádnak! Strasbourg, 1946. április 12.” Szegény férjem már nincs köztünk, 1973-ban, életének 50. évében, súlyos betegségben halt meg. A képet azért is küldöm, hogy hátha valaki a mellette álló két barátjában felismeri a rokonát vagy ismerősét. Egyiküket Juhász Zsigmondnak hívták, a másiknak Reiner volt a vezetékneve – a keresztnevét nem tudom –, a kép bal oldalán, sapkában a táborparancsnok, H. Friedmann látható. Én a férjem halála után hosszú idő múlva újra férjhez mentem, sajnos 27 éve őt is eltemettem. Kérem szépen, a teljes nevemet, címemet ne tessenek közölni, az maradjon a szerkesztőségben.

Maradok nagy-nagy tisztelettel:
Özv. S. Istvánné, Üröm