'Nehéz beletörődnöm abba, hogy a lányom ezt tette...'

Kedves Ágnes!
Nagy bánatomra a lányom három évvel ezelőtt elhagyta a családját. Pedig úgy tűnt, hogy normálisan éltek tíz éve a férjével és az akkor ötéves kisfiával. De véletlenül találkozott gimnazista kori, első szerelmével, és újra fellobbant köztük a láng – így mesélte. Kapcsolatuk lett, és egy év múlva egymás miatt mindketten elváltak.
Róbertnek nem volt gyermeke a házasságából, de Eszternek ott volt a kisfia, aki semmiről nem tehetett. Máig sem értem, hogy volt képes elhagyni a gyerekét. De mégis megtette, azt mondta, nem tud a szerelme nélkül élni. Közben kiderült, hogy a férjnek is volt egy ideje külső kapcsolata, úgyhogy a válás után hamarosan el is vette a nőt. Igazságos akarok lenni: Edit nagyszerű nevelőanyja lett Tomikának. Aztán szült egy kislányt, de semmiféle különbséget nem tesz a két gyerek között.
A lányom és a szerelme is összeházasodtak, egy lakást bérelnek. Mindketten otthagyták a régi lakást, autót exjeiknek, nyilván a lelkiismeret-furdalásuk csillapítására. Amúgy Eszter sokat van a kisfiával, mindennap felhívja, sokszor ő megy el érte az iskolába, és mindkét fél rugalmasan kezeli a láthatási időpontokat.
A két nő barátságosan meg tudja beszélni egymással a gyerekkel kapcsolatos összes kérdést. A férfiak sincsenek rosszban, simán belefér egy-egy közös sörözés, kávézás, nyáron bográcsozás. Tomika vidám, kiegyensúlyozott gyerek. Én is gyakran látom, eleinte figyeltem, nem viseli-e meg a válás és a mostohaanya felbukkanása. De semmi ilyesmit nem találtam. Én is jóban vagyok velük, már előfordult, hogy együtt vigyáztam a két gyerekre, Tomira és a kishúgára.
Mégis nehéz beletörődnöm abba, hogy a lányom ezt tette. Már csak azért is, mert a falu nagyon a szájára vette. Még a saját rokonságom is. Úgy beszélnek róla – persze csak a háta mögött –, mint egy rosszféléről. Én meg azóta, immár három éve csak szégyellem magam miatta.
Üdvözlettel: Mária

Kedves Mária!
Önnek semmi szégyellnivalója nincs, és nem vagyok jó véleménnyel azokról sem, akik egy anyának szidják a lányát. De úgy látom, valójában ön is elítéli Esztert, még ha szeretetből mentegeti is. Én meg azt mondom, ha már kérdezett, hogy ne ítéljünk meg senkit, próbáljuk meg inkább megérteni a másik embert, még ha magunk nem is úgy döntenénk hasonló helyzetben, mint ő. Érdekes, ha egy férfi, egy apa cselekszik ugyanígy, annak könnyen megbocsát a „falu szája”. Amúgy meg a lánya azért láthatóan igyekszik a körülményekhez képest jó anya lenni, és levele alapján úgy tűnik, ez a mostani családi felállás működik. Akkor meg nem keseregni kell, hanem a lehetséges legjobbat kihozni belőle.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes