Nemritkán a szülők állítják gyermeküket az út mellé - Utcasarkok palántái

Csak el kell menni a főváros néhány hírhedt negyedébe éjszaka, s máris szembe sétál a valóság. Pontosabban annak egy része. Én elmentem. Nem győztem kapkodni a fejemet, annyi kiskorú ácsorog az utcán. Ez a látványos része a gyermekprostitúciónak. De köztünk élnek a láthatatlan gyerekek, akiket kiskorukban bezárnak egy lakásba, ahova aztán a futtatók szállítják a kuncsaftokat. Magyarországon, ma, a közvetlen közelünkben történik mindez – mondja Sebhelyi Viktória, a Sex Educatio Alapítvány munkatársa, aki évek óta azért küzd, hogy felnyissa az illetékesek és a társadalom szemét a valós helyzetre. Egy kutatásukban 120 felnőtt női szexmunkást kérdeztek meg: közel felük 20, egyötödük pedig 18 éves kora előtt került a prostitúció világába.

A felnőttekkel kapcsolatban általános vélekedés, hogy ez az ő döntésük, ha akarnának, csinálhatnának mást is. Már ez is óriási tévedés, de a gyerekek esetében végképp nem beszélhetünk választásról. – Az utcai prostituáltaknak nincs valós választási lehetőségük – vélekedik a szociológus. – A Közép-európai Egyetem Közpolitikai Tanulmányok Központjának idén megjelent kutatása egy Romániából származó fiú esetéről számol be, akit ötévesen adtak el a szülei egy hálózatnak. Nyolc éven át tartották fogva egy budapesti lakásban, vitték hozzá a klienseket. Tizennégy évesen már az utcán állt, ma pedig már ő töri be a kisfiúkat. Rendszerint azok a gyerekek válnak célponttá, akik érzelmi, fizikai vagy szexuális abúzust szenvednek el a mindennapi életük során. Nem származáshoz, hanem a kiszolgáltatottsághoz köthető, hogy ki kerül a futtatók látókörébe. A legkiábrándítóbb azonban, hogy e gyerekek többsége soha semmilyen segítséget nem kap – mondja Sebhelyi Viktória.

A kiszolgáltatottságról szól azoknak a lányoknak a története is, akik Csillag Ádám Nincs kegyelem a földi pokolban című dokumentumfilmjében beszélnek arról, miként kényszerítették őket prostitúcióra. Alig voltak 13 és 16 évesek, amikor szerelmesek lettek. Az addig soha nem hallott szép szavakért és ígéretekért elszöktek ugyanazzal a fiúval, pár hónap különbséggel. A fiú egy ideig viszonylagos békében élt a kiszemelt lánnyal. Miután magához édesgette, a fővárosba vitte őket. Egyiküknek azt mondta, megszűnt a munkahelye, és ha tényleg szereti a lány, akkor prostituált lesz, és pénzt keres. Másikuknak kést szorított a torkához azzal, hogy ha nem hajlandó férfiakat kielégíteni, akkor a Dunába fojtja. Amikor egyikük már annyira legyengült az állandó éhségtől, hogy többször elájult, a férfi eladta egy másik stricinek.

Amikor négy évvel ezelőtt Ékes Ilona törvénymódosítást és egy gyermekprostitúció elleni rendőri akciócsoport létrehozását javasolta a belügyminiszternek, Pintér Sándor így válaszolt a fideszes képviselőnek: „A tapasztalatok szerint a kiskorú prostituáltak nem fenyegetés és kényszer alatt, hanem önként válnak prostituálttá. A megelőzés az iskola feladata, a rendőrség csak »jelzőrendszeri tagként« tud közreműködni.”

Az idézett mondat ellen nőjogi szervezetek tiltakoztak, eredménytelenül. A kijelentés sokat elárul arról, hogyan gondolkodik a többség az áldozatokról: Magyarországon még mindig a prostituáltat tartják vétkesnek, akkor is, ha gyerekkorú. A hatóság rendészeti szemmel tekint a rajtakapott gyerekekre, különböző szankciókat foganatosít ellenük, és a legtöbb esetben még csak jelzési kötelezettségét sem teljesíti. Magyarországon nincs olyan intézmény, mely kifejezetten az emberkereskedelem gyerekkorú áldozatainak nyújtana védelmet és segítséget. Az eredményes támogatásnak ugyanis komplexnek kell lennie, beleértve a gyerekek pszichoszociális, jogi, lakhatási és hosszú távú támogatását.

A gyermekprostitúció elleni küzdelemhez látszólag mindenki ért, ennek ellenére a jelenlegi gyermekvédelmi rendszer csak az áldozatok töredékét képes elérni és ellátni. Aminek csak egyik oka a pénzhiány. A másik a kormányzati akarat hiánya. Elsősorban persze a gondolkodásmódunkat kellene megváltoztatni az erőszakról és a prostitúcióról.