Új kolléga érkezett - sikerült megutáltatnia magát...

Kedves Ágnes!
Egy dél-dunántúli kisváros önkormányzatának irodájában dolgozunk öten nők. A hónap néhány napján hatalmas a hajtás, a többi napokon azonban kiegyensúlyozottan tudunk dolgozni. Ebbe belefér egy-egy kávészünet, közös reggelizés, néha egy kis csevegés, de persze első a munka. Az meg olyan, hogy több témában is egymás keze alá dolgozunk, tehát fontos a összhang. Ötből négyen nagyon jól megférünk egymással. Pedig különböző korúak és családi állapotúak vagyunk: egy 25 éves, ő még nincs férjnél, egy 34 éves két kisgyerekkel, s mi ketten 40 és 50 között. A különbségek egyáltalán nem zavaróak, kifejezetten szeretjük egymást, ha kell, segítünk a másiknak, aki beteg, meglátogatjuk. A nagyvárosi színházlátogatásokra és a kisebb-nagyobb kirándulásokra is együtt járunk, családjaink, párjaink is jóban vannak. Mindenkinek ilyen kollégákat kívánok. Kivéve egyikünket, az ötödiket. Egy éve jött hozzánk, egy gyesen lévő kismama helyettesítésére. A kolléganő – nevezzük Ilonának – még nincs 40 éves. Ha még látott savanyú, komor, ideges nőt! Soha egy mosoly az arcán, számos apró egészségügyi panasza van, bár nem több, mint akármelyikünknek. Örökké panaszkodik valamire vagy valakire, elégedetlen a világgal, az életével. Hát, nem is csoda, a hasonló természetű anyjával lakik, együtt savanyítanak. Pedig nem volna csúnya, nem is buta, műveltebb, mint mi. Ez utóbbit érezteti is velünk. Amikor például jegyet vettünk egy operettgála- műsorra, megvető ajakbiggyesztéssel jelentette ki, hogy ilyen gagyikra ő nem áldoz pénzt. Ráadásul az a fajta „igazmondó” ember, aki őszintén a szemedbe mondja, hogy szerinte ronda az új hajszíned, már megint híztál és így tovább. Mára sikerült megutáltatnia magát. Eleinte bosszankodtunk, nevettünk, mérgelődtünk miatta, de most már inkább nem veszünk róla tudomást. De a kismamának még legalább egy éve van otthon…
Üdvözlettel: Klára

Kedves Klára!
Igen, vannak ilyen kellemetlen, rossz természetű emberek, akikkel kín az összezártság. Még ha nem is ártanak senkinek, mert ilyesmit nem írt Ilonáról. De éppen elég a személyiségét elviselni. Ám az egy év még hosszú idő. Ezért mégis azt ajánlanám, ne közösítsék ki, az amúgy sem rokonszenves védekezés, meg nem is old meg semmit. Önökben is rossz ösztönöket ébreszthet, ha levegőnek nézik egyik társukat. Óvatosan, kedvesen próbálják meg bevonni a munkán kívüli tevékenységekbe. Hátha eddig is csak a kirekesztettség érzése váltotta ki belőle a kellemetlenkedéseket. Attól még fohászkodhatnak titokban, nehogy véglegesítsék…
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes