Ujlaki Ágnes: Halászlé

Ez már a harmadik vasárnap novemberben, hogy halászlevet ebédel a család valamelyik jónevű halászcsárdában. Amúgy ez a gyakoriság nem lenne önmagában furcsa, hiszen a Papa igen szerencsés horgász volt, így sokszor került hal az asztalra. A karácsonyra szántat pedig mindig már ősszel kifogta a Balatonból. De az idén május elején megfogta az utolsó halát. Amit augusztusban fogyasztott el a család, némi könnyezés kíséretében. A könnyek nem azért hullottak, mert a rántott ponty nem ízlett, más oka volt annak. És most közeleg a karácsony, de nincs süllő, sem ponty.

A süllő még hagyján, de halászlének lennie kell! A Mama valami kontinuitásról motyog. A kisfiúk álláspontja határozottabb, mivel mindketten imádják. A halászlevet, de a kontinuitást is, ha nem is ismerik a szót. Mivelhogy másfél éves korukban kóstolták először, még két szopizás között. Igen ám, de 45 évnyi házasság alatt a Papa soha nem engedte ki a kezéből az elkészítését, recept meg nem maradt. A Mamának fogalma sincsen, hogyan kell, a lányának még úgy sincs. A vőnek meg a két kisfiúnak pláne. Végül az a döntés született, hogy szentestére hoznak valamelyik jó étteremből. Olyan jó úgysem lehet – adott hangot kételyének a vő. Ebben mindenki egyetértett, de esetleg rábukkanhatnak egy megközelítőleg olyan jóra.

Most hát ez a harmadik alkalom, hogy halászlevet tesztelnek. Az első étteremben kihoztak valamit, amire mind az öten gyanakodva meredtek. A színe mélybordó volt, amiről rögtön tudni lehetett, hogy nem sajnálták belőle a pirospaprikát, s kesernyés íze rögtön alá is támasztotta a feltételezést. A család sajnálkozva csóválta a fejét. A második helyen valami mellékízt éreztek. Most meg itt ülnek a harmadik halvendéglőben, és már nem mernek egymásra nézni. Soha nem tartották magukat kekeckedő embereknek, de ez most – hát, eddig még a legrosszabb. A hatéves panaszosan felkiált: „Miért nem tudnak olyan finomat főzni, mint a Papa?!” És mert filozofikus elme, hozzáteszi: „És miért nem főz már soha a Papa?” Némi könnyek után a család bekeményít: ebből elég volt, pulyka lesz és kész! Ebben maradnak.

De pár nap múlva csöng a Mama telefonja: „Anya, hallottam egy jó kis csárdáról meg egy étteremről, azokat még próbáljuk ki!”

Még két vasárnap van hátra karácsonyig. Sejtik, hogy azok sem válnak be. De nem adják fel a reményt, hátha sikerül valami tovatűnőt elkapni, hátha még sincs vége mindennek...