Vágyott ízek, zamatok - Hát ennyire fontos az evés az életünkben?

- Korántsem véletlen, hogy az étkezési szokások vizsgálata oly’ régóta központi kérdés a néprajzkutatásban. Hiszen az evés az emberiség alapvető szükséglete – és nem mellesleg: nagyon jó dolog. De nemcsak az éhség csillapításának okán eszünk. Az étel központi helyet foglal el a beszélgetéseinkben, a gondolatainkban, a napi események szervezésében. A kapcsolatteremtési rituálé része, önkifejezési forma, mindemellett a civilizáció folyamatának is egy jele. Az emelkedőben lévő társadalom sajátja – vallja Forgács Attila gasztropszichológus.

- Természetesen az irodalmat sem hagyta hidegen a gasztronómia. „Mindig is rendkívül népszerű téma volt az étkezések leírása, az ízek megjelenítése: Móriczot, Krúdyt olvasva szinte érezzük az ételek zamatát. Sőt, a gasztronómia és a szépirodalom egyre több ponton kapcsolódik össze – magyarázza Benyovszky Krisztián irodalmár. – Egyre több kiadványt találni a boltok polcain, amely az írók receptjeit gyűjti össze, vagy amelyekben az írók írnak recepteket, sőt már regényekből kigyűjtött receptkötettel is találkozhatunk.”

- És ha evés, akkor egészség. És kultusz. Egészségkultusz – divat lett együtt főzni, valami gyorsat, különlegeset, egészségeset. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a gombamód szaporodó főzőcsatornák és -műsorok a televízióban, a gasztroblogok az interneten, a receptújságok, az egyre több minőségi étkezőhely a városokban, településeken. „A szocializmus idején a helyi kultúrát sok helyütt szétverték, most ez szerveződik újra – ezt már Kapitány Gábor szociológus magyarázza. – Gondoljunk csak az egyre több helyi gasztrofesztiválra, a bor- és sör-, sajt- és kolbászfesztiválokra. Ezek egyúttal kulturális események is.”

- Nem szabad megfeledkeznünk az evés ünnepi jellegéről sem. A kulturális antropológia szerint a közös étkezés egyfajta rítus, s ez nemcsak a mai társadalomra jellemző. Az első keresztények például rendszeresen szerveztek agapét – a görög eredetű szó szeretetet, vendégséget jelent. Ezek az események a gyülekezetet összekötő szeretetet hivatottak szimbolizálni, a végén pedig úrvacsorát tartottak. A görög, római közösségekben is kulturális jelentősége volt az együtt evésnek, a mai társadalmak pedig tovább hordozták a hagyományt. Nem véletlenül csapunk lagzit az esküvőt követően és ülünk tort a temetés után. Ezek mind a közösséget felemelő alkalmak – az összetartozást erősítik.