Egy a tizenkettő közül - 'Nem lehet a világot megváltani ezzel, de tenni kell valamit'

TISZASZENTMÁRTON a magyar–ukrán határ mellett fekszik, több mint háromszáz kilométerre Budapesttől. Az iskola vezetőjének kérésére öt, különösen nehéz helyzetben levő családnak vittünk adományt a faluba. Mindegyikben legalább három-négy gyermeket nevelnek, de van, ahol tizenkettő született.

Család-otthonDulai Sándor2016. 01. 27. szerda2016. 01. 27.
Egy a tizenkettő közül - 'Nem lehet a világot megváltani ezzel, de tenni kell valamit'

Felhívásunk nyomán Sallai Károlyné, a Wesley János Többcélú Intézmény Balassi Bálint Tagintézményének vezetője írt szerkesztőségünknek, cikkünket kolléganője, Orbán Ferencné olvasta a lapban, benne vetődött föl a levél gondolata. Orbánné Zsuzsa – aki a nyírségi Berkeszen született – 1979-ben pályakezdő magyar– orosz szakos tanárként került a tiszaszentmártoni iskolába, s 1980 óta dolgozik együtt a biológia–kémia szakos Sallainé Marikával – aki a határ túloldaláról, Csapról 1980-ban költözött a faluba.

Tiszaszentmárton a záhonyi határátkelőtől nyolc kilométerre fekszik, s ez a közelség valaha nagyon sokat jelentett a falunak. A záhonyi átrakó körzetben – amelyet akkoriban Közép- Európa legnagyobb „szárazföldi kikötőjeként” tartottak számon – hét-nyolcezer embernek adott munkát a MÁV, ez mára néhány százra csökkent. A rendszerváltozás után megszűnt a termelőszövetkezet is, amely Záhony, Győröcske, Zsurk és Tiszaszentmárton földjeit fogta egybe, és szintén sok embert foglalkoztatott. Kétszázhatvan hektáron termett alma, Szentmártonban a téesz központi telepén konzervüzem működött – amelyet aztán megvásárolt egy arab üzletember, de tíz évvel ezelőtt bezárt.

A falu 1250 lakójának 45 százaléka roma, az iskola – amelyet 2011 óta a metodista Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tart fenn – 78 tanulójának pedig a 88 százaléka. Közülük – mint Sallai Károlyné leveléből kiderül – 37 százalék hátrányos, 47 százalék pedig halmozottan hátrányos helyzetű. Nehéz volt hát kiválasztani azt az öt családot, amelyik a leginkább segítségre szorul.

A kérdésre, hogy miért éppen ők kapnak, a válasz csak az lehet: máskor majd mások. Harmincszázalékos itt a munkanélküliség, s – ahogy Szűcs Dezső polgármestertől megtudjuk – 160 közmunkást foglalkoztatnak, de kétszer ennyire volna igény. A közmunkás havi bére nettó 50 ezer forint, az állást kereső – de többnyire nem találó – regisztrált munkanélküliek havi 22 800 forint foglalkoztatást helyettesítő támogatást kapnak. A cél az, hogy minden nehéz sorsú családnak legalább egy tagja közfoglalkoztatásban részesüljön, de ahol még nagyobb az ínség, ott legalább kettő. A 12 gyermekes Bárdi Ibolyának – akinek hét fia és öt lánya van, s az apa otthagyta a családot – négy fia dolgozik az önkormányzatnál közfoglalkoztatottként.

A fiatalok közül aki teheti, elmegy, de a cigány családokban erre kicsi az esély. Mi hiányzik legjobban a boldogulásukhoz? Az öt család szülői, akikkel az iskolában lapunk adományainak átadása után beszélgetünk, kérdésemre egyemberként vágják rá: a munkahely.

Ezt mondja a polgármester is – aki 60 éve itt született, s 1994 óta áll a falu élén –, és hozzáteszi, ígéretet annyit kaptak, hogy ha az mind teljesült volna, ez a vidék maga lenne a mennyország. Még szerencse, hogy az önkormányzat 1998 és 2000 között összesen 65 hektár földet vásárolt. Létrehoztak egy kis gazdaságot – egy mai „téeszt” –, 18 hektáron almát telepítettek, új, korszerű fajtákat.

Az étkezési almán kívül alma-, barack-, sárgarépa-, céklalevet értékesítenek – az alapanyag helyben terem, de bérfeldolgozást is vállalnak –, hozzáfogtak a sertéstartáshoz is, így szeretnék ellátni a helyi konyhát, a szociális étkeztetést. Nem lehet a világot megváltani ezzel, de tenni kell valamit.

S még mit lehet tenni? Tanulni kell – mondja Szűcs Dezső, aki „civilben” gépésztechnikus –, és Papp Imre a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetőjének egyik gyermekét említi, aki már befejezte a főiskolát.

Majd Bárdi Ibolya hetedikes kislányára, Lakatos Orsolyára terelődik a szó, róla már osztályfőnökétől, Orbán Ferencnétől hallottam, milyen tehetséges, szorgalmas. S egyik unokatestvére már neki is másodéves a Debreceni Egyetemen, van hát kit követnie. Orsi csendes szavú kislány, de amikor beszélgetünk, azt azért elmondja, nagyon szereti a verseket. Hogy milyen pályát választana, még nem tudja, de minden vágya a továbbtanulás.

Az iskolán nem múlik, ebben biztos vagyok, ahogy búcsúzáskor Zsuzsa tanárnőt hallgatom: – Nagyon nehéz, de el kell mennie... És majd vissza kell térnie!

Ezek is érdekelhetnek