'A férjétől nem várható el, hogy szenvedjen anyósa összeférhetetlensége miatt'

A Szabad Föld 2016. 5. számában, "Kinek mondjam el" rovatunkban megjelent üzenetváltás.

Család-otthonUjlaki Ágnes2016. 02. 04. csütörtök2016. 02. 04.
'A férjétől nem várható el, hogy szenvedjen anyósa összeférhetetlensége miatt'

Kedves Ágnes!
Az anyósokat sokszor szidják, az én ismeretségi körömben is több példát tudok arra, hogy egy idős asszony megkeseríti a menye vagy a veje életét. Ha hiszi, ha nem, nálunk meg az a helyzet, hogy az anyósom a világ legjobb asszonya, szerető, kedves, segítőkész ember. Harmincéves rokoni kapcsolatunk alatt másképpen soha nem szólt hozzám, mint halkan, melegen, a mai napig kislányomnak szólít. Soha nem avatkozott bele a dolgainkba, illetve egyetlenegyszer. Egy évekkel ezelőtti házassági krízisünkben határozottan mellém állt, tőle szokatlan keménységgel leteremtette a fiát, s komoly szerepe volt abban, hogy túljutottunk a problémánkon. Jobb hozzám, mint az édesanyám.
S ez bizony nem csak szólam.
Anyámnak borzasztó rossz természete van, s ahogy öregszik, egyre rosszabb lesz. Mindig komor, mindenkiben a rosszat látja, az élettől soha jót nem vár, senkihez nincs egy kedves szava. Mentsége a szomorú gyerekkora. De ez a környezetét nem vigasztalja. Mi, a gyerekei hamar elhúztunk hazulról, kollégiumba, nagyszülőkhöz. Szegény apám sok évig tűrte anyu átkozódásait, szidalmait, egészen öt évvel ezelőtti haláláig. Mivel egy faluban lakunk, a testvéreim mindnyájan távol, rám maradt a gondozása. Már nagyon idős, de szellemileg teljesen ép. Naponta kétszer is átmegyek hozzá, mivel sem ápolónőt, sem szociális gondozót nem tűr meg. Csak az én tevékenységemet viseli el, bár azt is úgy, hogy közben folyamatosan szid, ócsárol. Elég nehezen bírom lelkileg is, fizikailag is. Most már ott tartunk, hogy magunkhoz kellene vennünk, mert állandó ápolásra szorul.
De a gondolata is rémisztő. Anyósomat bármikor szívesen magunkhoz költöztetném, de anyutól rettegek. Férjem nem mondta még, de tudom, hogy nem szívesen egyezne bele. Biztosan tönkretenné az életünket.
Mit tegyek?
Üdvözlettel: Katalin

Kedves Katalin!
Bizony, az élet olykor felülírja a sztereotípiákat. Egyik oldalon: egy csodás anyós. (Az enyém is olyan volt, tudom, hogy mekkora kincs.) A másik oldalon egy nehéz természetű, civakodós anya. Akit nehéz elviselni, együtt lakni vele meg szinte lehetetlennek tűnik. Kérem, ne várja tőlem, hogy megmondjam, mit tegyen ebben a helyzetben. Csak annyit: a jó házasságát ne áldozza fel a nem szeretetből, hanem csupán kötelességből tett lépésért. A férjétől nem várható el, hogy szenvedjen a mama összeférhetetlensége miatt. Valamiféle kompromisszumos megoldás lenne jó. Például, ha megoldható volna a házukon belül valami külön kis lakrész kialakítása. Vagy külső segítség részleges bevonása. Mindenesetre, amíg lehet, tolja ki a költöztetést.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes

Ezek is érdekelhetnek