Titkok csodakamrája

Egy mai átlagos óvodásnak, kisiskolásnak ritkán adatik meg a lehetőség, hogy sokféle anyaggal, fával, textillel, kartonnal vagy akár Ytong-téglával alkothasson. Mivel találkoznak a hagyományos tantervi keretek közt rajz- vagy technikaórán a gyerekek? A legtöbb iskolában még mindig a rajzlap és vízfesték, esetenként a gyurma jelenti a mértéktartó kreatív élményt. A budapesti GYIK-Műhely éppen e hagyományos keretek feszegetésére, a különböző formák, méretek és textúrák közötti átjárhatóság jegyében jött létre 40 évvel ezelőtt. A GYIK-ban 6-8 évet szakkör jelleggel eltöltő gyerekek nem jönnek zavarba, ha hatalmas kartonpapírokból kell modellezni, maketteket építeni vagy betonból meteoritokat formázni – hamar megtanulnak bánni a sniccerrel és a műanyagragasztó pisztollyal.

– Mindent csinálunk itt, csak nem rajzolunk és nem festünk – mesél a foglalkozásokról a műhely vezetője, Eplényi Anna tájépítész és rajztanár. 
A főként 5 és 12 év közötti korosztályban népszerű alkotóműhely nyolc csoportjában 13 tanár foglalkozik a nebulókkal. Az, hogy az egyes csoportokban mivel ténykednek, természetesen függ a foglalkozásokat vezető pedagógusok személyiségétől és háttértudásától. A művészettörténésszel többet barangolnak a gyerekek a műhelynek otthont adó Magyar Nemzeti Galéria alkotásai közt, és természetesen más fontos a videó világából érkező vagy a textiltervező tanárnak. A lényeg azonban minden csoportban ugyanaz: átélni az alkotás örömét – múzeumi környezetben. Hogy mi történik egy-egy foglalkozáson, mindig titkos, a csoportok vezetői hétről hétre meglepetéssel készülnek. A gyerekek rendkívül nyitottak. Legnépszerűbbek a térbeli építkezések: pálcikából, kartonokból, balzafából, gipszből vagy agyagból alkotnak. Az építészek hatására ma már betont, szigetelő fóliákat, habokat, Ytong-téglát is használnak, jó alapanyagok ezek az absztrakt-kubista térformáláshoz. 
A szülőknek bizony el kell fogadniuk, hogy a gyerekek keze alól kikerült végtermék sokszor nem látványos. 
Ilyenkor meg kell kérdezni őt, hogy abban a másfél órában, amíg ő dolgozott, mi történt vele? Mit élt át alkotás közben? Hogyan szabadultak fel a gondolatai? Ebben a korban ez sokkal fontosabb, mint egy szépen megrajzolt kép. – Éppen ezért sok közös installációt és az alkotás pillanatnyi öröméért végzett munkákat készítünk – mesél a műhelytitkokról Eplényi Anna. – Múlt alkalommal például CD-ket festettünk meg, amiket felakasztottunk, s csillagokként világítottuk meg. A visszatükröződő fény az egész teret bevilágította. Olyan volt, mintha galaxisokat hoztunk volna létre. A fényinstalláció ugyan a teremben maradt, ám az alkotás közben kapott élményt magukkal vitték. És ez a lényeg.

Eplényi Anna szerint akiknek ilyen vadul megengedjük a szabad anyaghasználatot, akik a szabad formaalakításon nevelődnek, bátrabban, dinamikusabban nyúlnak az anyagokhoz, a technikai háttér sokkal inkább a kezükben lesz. Ezek a gyerekek felnőttként is, saját szakmájukban ugyanezzel a kreatív, „máshogy is lehet” gondolkodással fognak a problémákhoz állni.

A GYIK-Műhely 40 éves történetét bemutató, Az alkotás csodakamrája című kiállítás február 29-ig tekinthető meg a Fugában, utána a Deák 17 Gyermek- és Ifjúsági Galéria állandó kiállításaként lesz látható.