'Jó lesz, ha elhúzol' - 'Nem ő lesz az, akinek el kell húznia!' - Elmérgesedett a helyzet

Kedves Ágnes!
Negyvenéves koromban találkoztam a párommal, Piroskával. Négy éve vagyunk együtt. Soha semmiben nincs vita köztünk – kivéve egyetlen témát, a fiát. Bence most múlt 19 éves, érettségi előtt áll. Egyáltalán nem biztos, hogy le tudja tenni a vizsgáit. Nem akar tanulni, pedig ezt az egyet várjuk tőle. Egy évet már ismételt, mert háromból bukott. Akkor ki akart maradni, de kijelentettem: akkor el kell mennie dolgozni! Na, ahhoz végképp nem fült a foga. Így nagy kegyesen hajlandó volt megismételni azt az osztályt, s azóta valahogy elevickél kettesekkel, hármasokkal, néha, félévben egy-egy bukással. Pedig egyáltalán nem buta gyerek, csak mérhetetlenül lusta és link…
A legnagyobb baj, hogy az anyja ezt nem akarja tudomásul venni. Szinte könyörög a fiának, hogy legalább most, pár héttel az érettségi előtt vegye kezébe a tankönyveket, dolgozza ki a tételeket. Az meg csak vonogatja a vállát: ne macerálj már annyit! A párom tömi zsebpénzzel, egy szalmaszálat nem kell otthon keresztbetennie. Még mindig reménykedik, hogy benő a feje lágya és továbbtanul. Ennyire nem látja reálisan a fiát. Ezért aztán mostanában állandó a veszekedés köztünk. Én kiabálok a fiúval, erre az anyja nekem támad, a gyerek meg vérszemet kapva pimaszkodik.
Hozzáteszem: én jól keresek, a párom nem, s bár az ő lakásában élünk, gyakorlatilag én tartom el a fiút. Ami nem volna baj, hiszen ezt vállaltam, amikor összekerültünk, de a semmire sajnálom kidobni a pénzem. Dühít, hogy én napi 12 órát dolgozom, ő meg tesz az egész világra. Piroska és közöttem a gyerek miatt romlik a helyzet. A múltkor mérgemben odavágtam Bencének: érettségi után jó lesz, ha elhúzol. Erre az anyja: nem ő lesz az, akinek el kell húznia! Szóval a dolgok rosszul állnak.
Üdvözlettel: Sándor

Kedves Sándor!
Az embernek még a saját kamaszgyerekét sem könnyű elviselni, hát még a másét! Azt is megértem, egész életében keményen dolgozó emberként nehéz elviselnie, hogy ennyire más az értékrendje a fiúnak, ha van egyáltalán neki olyan. Az anya viselkedését sem lehet helyeselni, aki semmiféle követelményt nem támaszt a fiával szemben. Mégis azt mondom, vegyen erőt magán, lépjen két lépést hátra. Most már nem tudja Bencét átnevelni, koncentráljon csak a párjára. Egy anyának mindig a gyereke az első, ezt el kell fogadnia. Állja meg, ne szóljon, ne veszekedjen. Az időben bízhat: a fiú előbb-utóbb elmegy hazulról, és akkor az önök közti feszültségforrás megszűnhet, vagy legalábbis mérséklődhet. Türelem és kivárás – a kettőjük kapcsolatát így tudja megmenteni.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes