Hiánypótló megoldások

Már az is nagy szerencse lehetett 1500 éve, ha valaki túlélte, hogy bokától lefelé amputálták a végtagját. Ilyen lehetett az a VI. század közepén élt férfi, akinek fából készült műlába a legrégebbi meglelt darab Európában. Az idén felröppent hír szerint a végtagot egy középkori templom temetőjében találták, Ausztria déli részén. Az osztrák régészek megvizsgálták a vaspánttal megerősített fából készült lábfejet. A műláb tulajdonosa a sírban talált tárgyak tanúsága szerint magas rangú lovas katona lehetett. Ez megerősíti a korábbi feltevéseket, miszerint a középkorban igazi kiváltságnak számított, ha valaki művégtaghoz jutott. Nem csupán a balesetek és hadi sérülések, de bűnügyek miatt is elveszhetett egy-egy végtag: az ókorban Hamurapi törvényei szerint levágták a jobb kezét annak, aki megütötte az apját, de a lopást is így büntették.   

A háborúban megsebesült francia katonák ápolásával szerezte tapasztalatait a XVI. században élt orvos, Ambroise Paré, akit a modern sebészet atyjának neveznek. Borbélyból lett királyi sebész, de záras művégtagokat, műfogsort és műszemet is készített. A Szent Bertalan-napi vérengzés idején a francia uralkodó csak úgy menthette meg nagyra becsült katonaorvosa életét, hogy bezárta őt a gardróbjába.

Napóleon tábori sebésze, Jean Dominique Larry tökélyre vitte az amputálást. Hűtéssel és kámforral érzéstelenített, így fontos volt a gyorsaság, és ő egy percen belül levágta a végtagot akár a harctéren is. E beavatkozás a sebfertőzések elkerülése miatt is fontosnak számított. Orvosi ténykedéséért Larry nemesi címet nyert. Waterloonál maga is sebet kapott, a porosz fogságban majdnem lelőtték, mert hasonlított császárára. Ebben a korszakban indultak fejlődésnek a protézisek: az egyiket „csattogó lábnak” hívták, mert minden lépésnél nagy zajt csapott. Aztán 1811-ben elkészítették a vállal mozgatott műkart. 

Az amerikai polgárháború több tízezer végtagvesztett katonát is követelt. A világháborúk pedig Európában lendítették fel a protézisgyártást, amiből maguk a hadirokkantak is részt vállaltak. Az úgynevezett „belga láb” már anatómiailag is hasonlított az ember végtagjára.

Arra is rájöttek, hogyan csatlakoztassák a művégtag inaira a protézist, majd az 1960-as években megjelentek a hidraulikus és rotációs szerkezetek.

Testegyenészet – így nevezték az ortopédiát, melynek hazai megalapozója Dollinger Gyula sebészdoktor. Szerepe volt abban, hogy a „Nagy Háború” idején, 1915-ben megalakult a Magyar Királyi Rokkantügyi Hivatal Művégtaggyára, és elindultak az első személyre szabott rehabilitációs programok. Zichy Géza gróf, aki egy vadászbalesetben veszítette el a fél karját, foglalkozásokat tartott sorstársainak, megtanította őket arra is, hogyan nyissák ki az esernyőt. A félkezű ember könyve című kötetben foglalta össze tanácsait – sok hadirokkant forgatta a hiánypótló művet. Akkoriban nem is álmodtak olyan művégtagokról, mint amilyeneket a modern technika jóvoltából fejlesztenek ki: ezekkel úszni és futni is lehet. A következő lépés pedig a gondolattal irányítható művégtag…

MA IS AMPUTÁLNAK. A cukorbetegség miatt ma már elvileg egyetlen lábat sem kellene levágni, de a valóság más. A világon húsz másodpercenként hajtanak végre ilyen beavatkozást, hazánkban is évente 3-4 ezer esetben amputálják diabéteszesek lábát – hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára, dr. Kempler Péter professzor. E műtét csak úgy kerülhető el, ha a kórt még idejekorán diagnosztizálják.