Nem csak a helyi lakosokat mozgatta meg a döntés, miszerint pünkösdvasárnap lehetett utoljára nyitva az országosan híressé vált gödöllői, apró kis cukrászda.
Barna Illés, a helyiek és a törzsvendégek Illés bácsija pár éve vált országosan ismertté. Békebeli fagyija és krémesének híre gyorsan terjedt – beszámolt róla a Szabad Föld is (Ott felejtett cukrász, 2015. július) –, hamarosan kígyózó sorok vártak a klasszikus süteményekre.
Mindennek azonban vége, a 78 éves férfinak be kellett zárnia a boltot. Névtelen feljelentésre ment ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, vagyis a Nébih pár munkatársa, és bár a termékekkel kapcsolatosan hibát nem találtak, a körülményeket már nem ítélték megfelelőnek. Kifogásolták az eszközök idejétmúlt állapotát, nem tartották megfelelőnek a körülményeket.
Mivel a bírságot Illés bácsi kifizetni nem tudta, úgy döntött, lehúzza a rolót. A döntés sokakat felháborított, az interneten petíció indult a cukrászda megmentésére, amit lapzártánkkor, kedden már több mint 34 ezren írtak alá. A gödöllői polgármester is keresi a megoldást, a tulajdonjog fejében felújítanák a cukrászdát (25–30 millió forintba kerülne), amit Illés bácsi továbbra is bérelhetne és üzemeltethetne.
Az idős cukrász pár nap gondolkodási időt kért.